Elárverezik a 900 MHz-es frekvenciasávot

A 900 megahertzes sáv értékesítését árveréssel bonyolítják le, az eljárás eredményeképpen a távközlési piaci szereplők várhatóan a harmadik negyedév végére juthatnak a frekvenciákhoz - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A minisztérium közölte, hogy a frekvencia a nemzeti vagyon része, amelynek hasznosulnia kell.

A mobil szélessávú szolgáltatások további elterjedését lehetővé tevő, az EU GSM-irányelv hatálya alá tartozó, eddig el nem osztott frekvenciák értékesítésével kapcsolatban kiemelten fontos, hogy a GSM technológiával kompatibilis UMTS technológiát úgy vezessék be a magyar piacon, hogy ne vesszenek el a korábbi eredmények, és ne sérüljön a verseny a piacon. A tárca a napokban megindítja a jogalkotási eljárást, amelyet 2011 első félévének végére tervez lezárni.

A közlemény szerint a kormány fő célja az, hogy a mobilpiacon nőjön a verseny. A tárca azt várja, hogy mérséklődnek a szolgáltatások árai, miközben az igénybe vehető sávszélesség és a szolgáltatási választék is fejlődik. A jelenlegi piaci szolgáltatók portfóliója a módosuló eljárás eredményeképpen mindenféleképpen bővülni fog.

A frekvenciákra új, sávdíjas díjrendszer vezetnek be. A frekvenciadíjak módosítására vonatkozó javaslatot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke március elején társadalmi egyeztetésre bocsátotta. A tervezet lényege, hogy a jövőben a szolgáltatóknak az általuk használt sávok után egyszerűen és átláthatóan számítható díjat kell majd fizetniük.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59