Véget ért a leghíresebb fájlcserélőper

2011.05.13. 10:41
Ötéves huzavona után került pont az egyik leghíresebb fájlcserélőper végére. A Limewire nevű, 11 éve indult fájlmegosztó hálózatot 2006-ban perelte be az amerikai lemezkiadók szövetsége, a RIAA, 1,4 milliárd dolláros kártérítést követelt a fájlcserélő által okozott károk miatt.

A Limewire az első nagy fájlcserélő hálózatok egyike volt, fénykorában havi 50 millióan csatlakoztak be rá zenéket letölteni. Az ős-fájlcserélő Napster után egy évvel indult, de technikailag fejlettebb volt nála: a Gnutella protokollt használta, aminek köszönhetően nem volt szükség a júzerek zenelistáit tartalmazó központi szerverekre, aminek a kilövésével megbénítható az egész hálózat. Később a bittorrent technológiát is átvette a rendszer.

A pernek voltak abszurd humorba hajló részei is, például amikor a RIAA kijelentette, hogy a Limewire működése 75 billió dollár (vagyis 75 ezer milliárd, ez több, mint a Föld országainak összesített éves GDP-je) kárt okozott a zeneiparnak azzal, hogy hagyta a felhasználóinak az mp3 
formátumú zenék szabad másolgatását.

Az ügy vége peren kívüli megegyezés lett, a Limewire alkotója, Mark Gorton 105 milliót fizet a kiadóknak. A lezárás és az összeg is hasonló egy másik hírhedt fájlcserélő perének végéhez: 2006-ban a Kazaa 115 millió dolláros kártérítésben egyezett ki a RIAA ügyvédeivel. A szokásos fájlcsereperekhez képest a fő különbség az, hogy Gortontól van esély behajtani a kártérítést, hiszen már a Limewire elindításakor vagyonos ember volt, és a Wall Streeten brókerként összeszedett pénzét azóta tovább fialtatta, és 2007-ben befektetési alapot indított 117 millió dollárből.

Ugyan a peren kívüli megegyezés nem teremthet precedenst, amire később hivatkozni lehet, szakértők szerint azért kijelöl egy olyan irányt a későbbi fájlcserélőperekben, ami bizonyítottan járható, így valószínű, hogy ilyen megoldásokat fognak forszírozni az ügyvédek a későbbiekben is hasonló esetekben.

A Limewire-t egyébként már tavaly bezáratta a New York-i bíróság, amikor sikerült rábizonyítani, hogy mintegy 11 ezer jogvédett zeneszám található meg rajta. A vita azóta a büntetés mértékéről zajlott. Az ítélet kihirdetésekor az Anonymous online aktivista-hekker csoport bosszúból 
túlterheléses támadással bénította meg a RIAA weboldalát. A Limewire azóta Pirate Edition néven újraindult.



  • Tippek
  • Hírek