Az ember, aki feltalálta az iPadet
További Tech cikkek
- Az Instagram ezentúl korlátozza a politikai tartalmakat
- Japán szigorítana a mesterséges intelligencia fejlesztésén
- Elképesztő változáson esik át a Waze
- Fél évig akár féláron is használhatják a vezetékes internetet a Digi előfizetői
- Aggódik az Apple az iPhone miatt, biztonsági kockázatokat rejthet egy uniós szabályozás
Roger Fidler, a Columbia Egyetem újságíró-intézetének programigazgatója egészen pontosan harminc évvel ezelőtt megálmodta az iPadet. Nevet nem adott neki, csak tabletnek hívta, és a Knight-Ridder médiabirodalom kísérleti laborjának kutatójaként elsősorban a nyomtatott napilapok kiváltására szánta. Egészen pontosan arról álmodott, hogy az ember az újságosnál nem papíralapú lapot vesz, hanem egy digitális tartalommal feltöltött kártyát, amit csak bedug hordozható készülékébe, és máris olvashatja a New York Timest vagy a Chicago Tribune-t.
Merész víziónak számított ez 1981-ben, de még a kilencvenes évek közepén is, amikor Fidler már egy műanyagból fröccsöntött, fekete, nagyjából A4-es lap méretű működésképtelen modellel a hóna alatt rohangált a Colorado állambeli Boulderben, az USA egyik legszebb kisvárosában. Konferenciákon házalt vele, mutogatta fűnek-fának, előadásokat tartott róla, aztán az ötlet megfogalmazása után 29 évvel, 2010. április 30-án elégedetten konstatálta, hogy megjelent az Apple iPadje, és az álom megvalósult. Csak nem ő valósította meg.
Csak a magot vetette el
Nem mintha bánná: most azt mondja, kutatóként ő csak a magot vetette el, aztán várta, hogy kihajtson. És ahhoz képest, hogy hol állt a világ 1994-ben, egészen jó minőségű magokat vetett el. Egy korabeli promóciós videón jól látszik, hogyan képzelte el Fidler 15 évvel ezelőtt az elkövetkező évtizedeket. Néhány modorosságától eltekintve (a saját gyártmányú „mediamorphosis”, a kor leghülyébb kifejezése, az „information superhighway” és társai) egészen precízen belőtte, mire lehet szüksége a híriparnak és fogyasztóinak az elkövetkező évtizedekben.
Az új elektronikus tabletet egykilósnál könnyebbre tervezte, hogy könnyen hordozható legyen, és olyan tiszta képernyőt álmodott, amelynek olvashatósága vetekszik a papírra nyomott tintáéval. Fidler tabletje a tervek szerint a szöveg mellett képet, hangot és videót is meg tudott volna jeleníteni, és a kutató külön büszke volt arra, hogy a videókat annyiszor nézi meg az ember, ahányszor akarja, sőt le is lassíthatja őket.
Van, amit még ő sem látott
Fidler alapvető szempontjai között volt, hogy az új eszköz ismerős legyen, mintegy hidat képezve a papíralapú újságok és a digitális jövő között, és hogy ne kelljen hozzá kézikönyv: legyen olyan, mint egy újság, hiszen „azt mindenki érti, hogyan működik egy újság”.
A felvételből egyúttal az is kiderült, hogy mindent még Fidler sem láthatott előre. Bár megosztásról és cikkek elküldéséről beszél, és egyes pontokon az internetet is behozza a képbe, a kártyás-újságárusos disztribúciós modell mára egészen kőkorszakinak tűnik, és szóba hozza ugyan a hirdetéseket, mint „elektronikus bejáratokat”, de az internetes vásárlásig nem jut el – mint ahogy nyilván azt sem láthatta előre, hogy a Craigslist és a Google rövid idő alatt elapasztja a nyomtatott média megszokott bevételi forrásait.
A kutató most már egy kicsit másképp emlékszik: szerinte ő harminc éve nemcsak az iPadet, hanem az iTunest is feltalálta.
Roger Fidler: Tudtam, hogy 20-30 évig nem lesz belőle semmi
Emlékszik, mikor határozta el, hogy tabletet tervez? Volt valami előzménye, mint az Apple Newton vagy a korabeli laptopok?
Az első tabletmodellt 1981-ben készítettem. Érintőképernyőt képzeltem rá, amivel a hipermédiás tartalmakat lehet kezelni. Az 1994-es modellben már megjelentek azok a koncepciók, amelyeket 1991-92-ben fejlesztettem ki a Columbia Egyetemen. A tablet szinte minden jellemzője, ami végül benne volt az 1994-es modellben, és végül az Apple iPadben, az 1981-es intuíciómból eredt. A Knight-Riddernél és a Kenti Állami Egyetemen végzett kutatásaim, illetve a mostani munkám a Reynolds Journalism Institute-ban igazolták az eredeti elképzeléseimet arról, hogyan lehetnek sikeresek a táblagépek és a digitális kiadványok a 21. században.
Működött is a videón látható készülék, vagy dummy volt?
Az a tablet, amelyik az 1994-es videóban szerepel, csak egy műanyag modell volt.
Gondolt a hírolvasás mellett más felhasználási módokra is?
Arra számítottam, hogy a tabletet mindenféle formatált dokumentum olvasására lehet majd használni – ide tartoznak a jelentések, kézikönyvek, hírlevelek, jegyzetfüzetek, kereskedelmi anyagok, brossúrák, és persze a könyvek, magazinok és napilapok. Arra is számítottam, hogy emailezésre is lehet majd használni, és hogy lehet rajta naptár, személyes dokumentumok, videók, játékok és más elhajlások.
Kinek mutatta be a tabletet? Esetleg még az Apple-nek is? Mik voltak a reakciók?
A 80-as és 90-es években több tucatnyi technológiai és médiakonferencián mutattam be a tabletvíziómat. 1992-től 1995-ig a boulderi Knight-Ridder Information Design Labben feltűntek az Apple, a Toshiba, a Sony és sok más technológiai cég képviselői is, csakúgy, mint a legtöbb fontos amerikai és japán napilap képviselői. A reakciók általában pozitívak voltak, de a teches cégek nem hittek benne, hogy az elkövetkező évtized (2000-2010) előtt rendelkezésre állna az a technológia, ami ahhoz szükséges, hogy könnyen használható, elérhető árú, alacsony fogyasztású, vékony, magazinméretű, újságok és magazinok olvasására alkalmas tabletet tudjanak gyártani.
Az volt a terve, hogy a digitális hírlapokat újságárusoknál terjeszti majd, kártyán. Milyen kártyára gondolt?
A kilencvenes évek közepén a PCMCIA kártyák tűntek a nagy fájlok tárolására leginkább alkalmas, kivehető és újra felhasználható médiumnak.
Számított az internetes robbanásra? Gondolt arra, hogy az újságokat közvetlenül is le lehetne tölteni a tabletre?
Számítottunk arra, hogy az internet és a web népszerűvé és széles körben elfogadottá válik, de teljesen alábecsültük azt a sebességet, amivel a szélessávú drót nélküli kommunikáció megfizethetővé és lépten-nyomon elérhetővé vált.
Milyen üzleti modellben gondolkodott?
1994-ben elkészítettem egy tabletalapú szolgáltatás üzleti tervét, amit TelePressnek neveztem el. A terv nem különbözött attól, amelyet az Apple az iTunes-zal megvalósított. Az elektronikus kereskedelem mindig is a fejemben járt, most is. De manapság sokkal összetettebb és fragmentáltabb, mint a kilencvenes években volt.
Mit gondol az időzítésről? Túl korán jött az ötlet?
1981-ben tudtam, hogy a vízió 20-30 évig nem válik majd valósággá. Úgy éreztem, az a szerepem, hogy elültessem a magvakat a technológiai és a médiacégeknél, és segítsek az újságoknak felkészülni az elkerülhetetlen digitális jövőre. Most leginkább az iPadre és más médiatableteken kínálható újfajta tartalomra és üzleti modellekre koncentrálok – azokra, amelyeket az újságok, a hírügynökségek nyereségesen használhatnak.