Herman
3 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Az Apple a világ legnagyobb csipvásárlója

2011.06.09. 13:35

Az iSuppli elemzőcég minden évben összeállítja a számítógépgyártók toplistáját az alapján, hogy melyik cég mennyit költ csipek vásárlására. A nyilvános adatokon és becsléseken alapuló listát idén az Apple vezeti, 17,5 milliárd dollárra rúgó éves számlával. Ez a tavalyi 9,7 milliárd után óriási növekedés, akkor ez az összeg a harmadik helyre volt elég, a 10,3 milliárddal holtversenyben első HP és Samsung mögött. Bár ez a két cég is növelte a számláját (15,2, illetve 13,9 milliárdra), a növekedésük üteme messze elmaradt az Apple-től. Hármukon kívül még a Dell került 10 milliárd fölé.

A toplista összes szereplője növelte a csipbeszerzésre fordított összeget tavaly óta, ami azt jelzi, hogy az iparág kilábalt a válságból, és felfutóban van. A sorrend egyébként az Apple előrelépésétől eltekintve egy az egyben a tavalyi másolata: az említett négy óriáscég mögött a Nokia, a Sony, majd a Cisco következik, a top10-et három távol-keleti cég, a Panasonic, az LG, és a Toshiba zárja, utóbbinak 4,6 milliárdos költekezés kellett a top10 utolsó helyéhez.

Az Apple óriási költségnövekedése a felfutó iPhone- és iPad-eladások következménye, a cég félvezető eszközökre költött pénzének 61 százaléka a mobil eszközökre ment el. A második helyezett HP esetében viszont 82 százalék a hagyományos számítógépek (desktop gépek, notebookok és szerverek) részesedése.

Az iSuppli az idei évre is közzétette a becsléseit, ezek szerint az Apple növekedése töretlen lesz, és 2011 végén 22,4 milliárdnál fog tartani a csipbeszerzési számlája, viszont több toplistás nagy cégnél (HP, Panasonic, LG) pár százmilliós csökkenést jelez előre a beszerzéseknél a piacelemző.