Kirúgások a Skype-nál a felvásárlás miatt
A Skype több vezető pozícióban lévő alkalmazottat is elbocsátott az üzlet megkötése előtt, ami csökkenti a távozásukkor nekik járó összeg nagyságát – erősítette meg a Businessweeknek három, az ügyet jól ismerő forrás. A luxemburgi székhelyű cégtől kirúgták David Gurle, Christopher Dean, Russ Shaw és Don Albert alelnököket is– állítják az egyelőre anonim források, mert a kirúgások még nem nyilvánosak.
Az értesülések szerint Doug Bewshert marketingfőnököt, valamint Anne Gillespie-t, a humánerőforrás-osztály vezetőjét is kirúgták. Az idei százmillió dolláros üzlet, a Qik sztrímingszolgáltató felvásárlása után odakerült Ramu Sunkarának és Allyson Campának is mennie kellett. Az elbocsátások időzítése azt eredményezi, hogy a vezetők részvényopciói sokkal kevesebbet érnek, mintha a cégnél maradtak volna a 8,5 fél milliárdos alku megkötéséig.
„A közelmúltban elkezdett belső változtatások részeként a Skype végrehajtott egy kis menedzsmentcserét is” - mondta Brian O'Shaughnessy, a vállalat szóvivője.
A Microsoft május 10-én jelentette be akvizíciót. Terveik szerint a VOIP szoftvert hozzákapcsolják már meglévő szolgáltatásaikhoz: az Outlook levelezőhöz, az Xbox játékkonzolhoz, és a Windows mobilokhoz. A most megvásárolt technológia internetalapú hang- és videotelefonálást tesz lehetővé. A Skype-ot 2003-ban alapította Niklas Zennstrom és Janus Friis. Az alapítók 2005-ben 2,6 milliárd dollárért adták el a céget az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó eBay-nek.
.