Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Tiltott tablet maradt a Galaxy Tab Németországban

2011.09.09. 16:51
Másodszor is az Apple kedvében jártak a német bírák, akik a Galaxy Tab forgalomba helyezéséről dönthettek. Németországban továbbra sem kapható az androidos táblagép, de Hollandiában simán beszerezhető.

Német hírügynökségi jelentések szerint a düsseldorfi regionális bíróság ismét fenntartotta a Samsung Galaxy Tab 10.1 táblagép árusításának tiltását. A döntés jelenleg csak Németországban hatályos és a Samsung német részlege nem árulhatja a táblagépet.

A tiltás oka az Apple által indított kereset, amelyben a kaliforniai cég azt állítja, hogy a Samsung Galaxy Tab 10.1 sérti az az EU területére bejegyzett formatervezésiminta-oltalmát. Az Apple kártérítést és a Samsung vezetőinek felelősségre vonását kéri.

Ugyanez a bíróság augusztus 9-én Hollandia kivételével az egész Európai Unióban betiltotta a táblagép forgalmazását (a hollandoknál külön eljárást indított az Apple), ám egy héttel később Németország területére szűkítette az ítélet hatályát.

A Samsung a pénteki döntésen nem tud változtatni, de ezzel nem ért véget a játszma. A dél-koreai cég fellebbvitelt kérhet, és akkor felsőbb bíróság elé kerül az ügy. Ebben az esetben (erősen feltételes módban) néhány hónap múlva megszüntethetik a tiltást, és a boltokba kerülhet a táblagép.

Amennyiben a Samsung nem kér gyors fellebbvitelt, az eljárás automatikusan folytatódik a düsseldorfi bíróságon, ám ez már valódi per lesz, amelynek a végső döntését szintén megfellebbezheti.

Nem számít a méret

A bíró nem Galaxy Tab 10.1-et emlegetett, hanem csak Galaxy Tabról beszélt az ítélet meghozatalakor. A tiltás minden olyan új termékre fennáll, amelynek a kinézete sérti az Apple formatervezési oltalmát, beleértve a berlini IFA-n bemutatott, de végül a standokról eltűntetett Galaxy Tab 7.7-est is.

Úgy tűnik a készülékeknek csak szemből volt érdekes a német bíráknak, hiszen a készülékek hátlapja egészen másmilyen, és ha be is kapcsolta volna a tableteket, akkor még nagyobb különbséget látott volna. A helyzetről sokat elárul, hogy Hollandiában az Apple minden igyekezete ellenére nem foglalkoztak a tabletekkel, csak bizonyos okostelefonok forgalmazását tiltották meg. Tehát a németeknek nincs más dolguk, mint autóba ülni, és máris vehetnek maguknak egy Galaxy Tabot.