Bertalan
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

A zene- és filmkalózkodás növeli az eladásokat

2011.11.03. 12:38

A letöltők, megosztók és a jogtulajdonosok közötti véget nem érő vita alapproblémája, hogy míg az egyik fél szerint az ingyenes hozzáférés jelentős jövedelemkiesést okoz az előadóknak és a kiadóknak, a másik oldal az elmúlt években egyre több olyan jelentést mutatott be, ami szerint ez az állítás egyszerűen nem igaz, sok esetben még forgalomnövekedést is generál a kalózkodás.

Eddig leginkább a felek által megbízott piackutatók kutatásaira lehetett hivatkozni, ám most egy friss bírósági döntés foglalt állást a témában. Egy spanyolországi szerzői jogi perben a bíró két érvet hozott fel annak indoklására, hogy miért nem kell az alperesnek kártérítést fizetnie a jogtulajdonosnak. A határozat szerint azért nem jogos a kártérítési igény, mert egyrészt lehetetlen meghatározni, hogy az illető mekkora kárt okozott a felperesnek, mennyivel csökkent a kalózkodás következtében a forgalma (ugyanis nem tudni, hogy az, aki ingyen jutott egy kalóztermékhez, legális formában, magasabb áron is megvette volna-e azt).

Másrészt pedig, ezzel összefüggésben a döntés azt sugallja, hogy a bíró szerint a kalózkodás valójában forgalomnövekedést eredményez: „Ha megfordítjuk az érvelést, az is elképzelhető, hogy a vásárló, miután meghallgatta vagy megnézte a kalózmásolatot, úgy dönt, hogy megveszi az eredetit is, ugyanis kiderült számára, hogy a tartalom megfelel az ízlésének. Vagyis a kalózmásolatok árusítása nemhogy nem okoz kárt, inkább jótékony hatással van az eredeti áruk piacára is” – fogalmazott az indoklásban a bíró.