Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Barbara, Borbála
-6 °C
4 °C

Fogyasztó tamagocsi és online ruhatár

2012.03.21. 17:10

Hetedik alkalommal rendezték meg az idén a Barcamp Budapest konferenciát, és a hagyományoknak megfelelően az idén is megrendezték a Startupversenyt. Az idén hét startup kerül a döntőbe, tíz-tíz percben mutathatták be a projektjüket.

Nem a startup teszi az embert

Az első versenyző, a Dresstag szerint alapvető probléma, ha nem áttekinthető az otthoni ruhatár, vannak olyan nők, akik nincsenek tisztába, milyen ruhák vannak a szekrényben. A szolgáltatással a ruhákat lehet rendszerezni, különböző kategóriák szerint felvinni az oldalra, így amikor később a felhasználó rákeres az adott színű és mintájú blúzra, könnyen megtalálhatja. Az alkalmazás mobilon is elérhető, így távolról is megtervezhető a következő bulira az öltözék.

Közösségi oldalakhoz hasonlóan itt is lehet követni barátokat, ismerősöket, akik elmondhatják a véleményüket, megoszthatják egymással ruhatárukat – legalábbis virtuálisan. De priváttá is lehet tenni a ruhatárat, csak bizonyos emberekkel megosztva azt. A célközönség 17-40 év közötti angol anyanyelvű nő, aki nagy ruhatárral rendelkezik.

A Life Director startup egy olyan oldal, amelynek célja a saját életvitel megváltoztatása apróbb célok elérésével. A lényeg szerintük nem azon múlik, hogy a júzer eléri-e a végső célt, hanem apróbb változtatásokkal szokássá kell tenni a változást és így elérni a célt. Egy példán keresztül mutatták be a rendszer lényegét: újévkor sokan eldöntik, hogy lefogynak néhány kilót, de az ehhez vezető utat nem határozzák meg, így január végére ez a fogadalom általában elsikkad.

A szolgáltatás pont ezen próbál segíteni, vagyis az utat lehet megtervezni és nyomon követni. Apróbb célokat lehet meghatározni, melyekre a rendszer emlékeztet, ki lehet pipálni, ha elvégezte például a heti két edzést. A startupnak nagyratörő terveik vannak, a jelenlegi kétszáz felhasználóból százmilliót szeretnének csinálni néhány éven belül a világpiacon.

Fogyasztó tamagocsi

A Loki egy iPhone alkalmazás, a lokális kapcsolattartásról szól. Nagyon sok közösségi oldal, webes alkalmazás van különböző funkciókra, vannak szolgáltatások ismerkedésre, kapcsolattartásra barátokkal, tartalommegosztásra – ezek jók egy-egy funkcióra, de szerintük nincs olyan, mely mindenre egyaránt jó. Ez lenne a Loki.

Az alkalmazással a felhasználók lokális multimédiás üzeneteket helyezhetnek el egy adott térben, az üzenetek meghatározott ideig élnek – tehát hetek múlva már nem láthatók. A térképen megnézheti a felhasználó, hogy van-e a közelben ismerős, aki valamilyen tartalmat osztott meg – ezek az üzenetek aztán kommentelhetők, lájkolhatók, megoszthatók.

A Movetama egy okostelefonra készült sportalkalmazás. Ebben egy tamagocsifigurát lehet mozgással felnevelni, vagyis arra készteti a felhasználót, hogy naponta bizonyos mennyiségű mozgást végezzen. Az alapötlet onnan jött, hogy a legtöbb túlsúlyos ember megpróbálkozik mindenféle fogyasztó módszerrel, de nagyon könnyen feladják. Az alkalmazásnál a felhasználó dolga beírni az életkort, magasságot, testsúlyt és a program ez alapján meghatározza, hogy mennyi mozgásra van szüksége.

Az alkalmazás GPS-szel ellenőrzi, hogy valóban futott, biciklizett, sétált a felhasználó. Ha nem, akkor a klasszikus tamagocsihoz hasonlóan, a virtuális figura élettartama is csökken. Az alkalmazás még nem elérhető, néhány hónap kell a fejlesztéshez.

Minden egy helyen

A Poster Shopper QR-kód alapú napi vásárlást tesz lehetővé otthonról. Az alapfeltevés, hogy az emberek nem szeretnek sorban állni, sietnek a munkába – pedig reggel szeretnének friss péksüteményt venni. A megoldás a vállalkozás szerint a QR-kód alapú vásárlás. Vagyis a konyhába kiraknak egy posztert, amelyen például a helyi pékségben kapható áruk képei vannak, mellettük pedig egy QR-kód.

A felhasználónak csak oda kell tartania a telefont a kódhoz, és megveszi a péksüteményt. A szolgáltatás elvonja a megfelelő összeget a bankkártyáról, a felhasználó ezek után elmegy a pékségbe és átveszi az árut. Arra is van lehetőség, hogy még este megvásárolják a terméket és csak reggel vegyék át. A rendszerbe bármilyen üzlet regisztrálhat, de egyelőre pékségek felé nyitna a startup. Három év alatt 160 pékséget szeretnének elérni a szolgáltatással, és összesen tizenkétezer felhasználóra számítanak. A QR-kódos vásárlást később más területekre is kiterjesztenék.

A Tikkin arról szó, hogy az üzleteket összekösse a vásárlókkal. Egy kifejezetten erre létrehozott platform, melyen a felhasználó össze tudja gyűjteni az őt érdeklő boltokat, legyen az élelmiszerbolt, ruházati bolt, elektronikai cikkeket árusító üzlet. Azonnal láthatja a boltok legújabb ajánlatait, termékeit. Természetesen a felhasználók ezt megoszthatják barátaikkal, rá tudnak keresni akciókra.

A Webee arra a feltevésre épít, hogy nagyon sok közösségi szolgáltatást használunk, blogot olvasunk, de ha egy ember összes tevékenységére vagyunk kíváncsiak, akkor sok honlapot kell végignézni egy nap. A szolgáltatás lényege, hogy egy oldalon foglalja össze egy felhasználó összes online tevékenységét, egymás mellett szerepelnek időrendben a facebookos tevékenységek, a blogposztok, twitek. A szolgáltatás egy hete nyílt meg a közönségnek, egyelőre száz felhasználójuk van.

A versenyt a Webee nyerte, második helyen a Tikkin végzett, a bronzérmes startup pedig a Loki lett.