Pendrive-on jutott Iránba a Stuxnet

2012.04.13. 12:02

Amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva az ISSSource IT-biztonsággal foglalkozó hírportál azt közölte, hogy egy USB-kulcson juttatták be a Stuxnet vírust az iráni Natanz  nukleáris létesítményeibe. Az már korábban is ismert volt, hogy az internetről gyakran leválasztott kritikus ipari infrastruktúrákra pendrive-on jutott el a vírus, most azonban az is kiderült, hogy egy közelebbről meg nem nevezett, Izraelnek dolgozó iráni kettős ügynök volt a tettes.

A Stuxnet nagyon gyorsan terjedt Natanzban, működésképtelenné tette, ezzel egy időre megbénította az iráni atomprogramot. A Stuxnet azóta feltárt működése alapján megfertőzte a cégek kritikus infrastruktúráját, de nem lopott el adatokat, hanem nyitva hagyott egy hátsó ajtót, amivel kívülről titokban irányítani lehetett az a megfertőzött létesítményeket.

A Stuxnet rengeteg ipari irányító rendszert fertőzött meg szerte a világon, főleg Iránban és Indiában, de a féreg elérte az Amerikai Egyesült Államok energiaiparát is. Azóta több variánsa is felbukkant a vírusnak, az új generációs Duqu-t Magyarországon fedezték fel a BME Crysys lab munkatársai. 2010 októberében Heydar Moslehi, az iráni hírszerzési miniszter több embert elfogatott, mert valószínűleg közük volt a Stuxnet.33 vírushoz.

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM