Emma
5 °C
10 °C

Tabletekkel nőnek fel a gyerekek

2012.05.17. 11:19

A tabletek és okostelefonok egyre jobban beépülnek a gyerekek életébe, a tableten rajzolgató legkisebbektől az okostelefonnal rendelkező kisiskolásig a gyerekek úgy nőnek fel, hogy a technológia életük szerves része. A szülők pedig szívesen adnak kütyüket a gyerek kezébe, hogy lekössék a figyelmét.

A Schools.com tanulmánya szerint az amerikai szülők negyede ad gyerekeinek okostelefont vagy tabletet, hogy azok elfoglalják magukat, amíg a szülők valamilyen munkát végeznek. A nyolcévesnél fiatalabb gyerekek 38 százaléka használt már tabletet vagy okostelefont, a tizenkét év alattiak tablethasználata tíz százalékkal nőt tavaly nyár óta. Az egy éven aluli gyerekek tíz százalékának volt már a kezében tablet, 2-4 év közöttieknél 39 százalék az arány, az 5-8 évesek között pedig 52 százalék.

Az amerikai háztartások tizedében volt tablet tavaly decemberben, idén januárban már ötödében – alig egy hónap alatt tehát jelentősen megnőtt a tabletek száma, főleg a karácsonyi időszaknak és az olcsó Kindle Fire-nek köszönhetően. A tablettel rendelkező háztartásokban tíz gyerekből hét már használta is a kütyüt.

A szülők többsége azt gondolja, hogy a kütyük nemcsak lekötik a gyerekek figyelmét, de segítenek tanulni és növelik a kreativitást is. A szülők 77 százaléka gondolja azt, hogy a tablet hasznos a gyereknek, 77 százalék gondolja, hogy növeli a kreativitást. A gyerekek leginkább játszani szeretnek a tableteken, 77 százalékuk használja erre, 57 százalékuk tanul is vele, 55 százalékuk utazás közben szórakoztatja magát, 43 százalékuk néz tévét vagy filmet rajta. A gyerekek 41 százaléka éttermekben vagy valamilyen eseményen használja a tabletet, és csak 15 százalékuk kommunikál családjával vagy barátaival a tablet segítségével.

A szülők több mint negyede töltött már le alkalmazást a gyereknek, 46 százalékuk szórakozás, 42 százalékuk tanulás és 28 százalék a kreativitás kategóriában.