Jönnek a zettabájtok
Az internet adatforgalmát irányító útvonalválasztó szerverek, a routerek legnagyobb gyártója, az amerikai Cisco minden évben közzéteszi tanulmányát, amiben a net adatforgalmának várható jövőbeni alakulását boncolgatja. Az idei volt a hatodik Visual Networking Index tanulmány, ebben a jóslatok a 2011-es adatok és trendek alapján öt évvel előre, vagyis a 2016-os év internetjéről szólnak.
A Cisco szakértői szerint 2016-ra elérkezik a zettabájtok korszaka, az internet teljes éves adatforgalma eléri ezt a nagyságrendet, a maihoz képest négyszeresére emelkedve. A zetta előtag 1021-szeres szorzót jelent, a zettabájt a gigabájt ezermilliárdszorosa. Ez az adatforgalom azzal hasonlítható össze, mintha egy hálózaton óránként 38 millió dvd tartalma áramlana át.
A növekedés mögött a cég szakemberei négy fő indokot látnak. Először is meredeken emelkedni fog az internetre kötött eszközök száma, köszönhetően elsősorban a mobilnetről csatlakozó kütyüknek. A négyszeresére fog emelkedni az átlagos sávszélesség, és a fejlődő országokban az olcsó internet elterjedésével a netezők száma eléri majd a 3,4 milliárdot, ami a Föld akkorra várt lakosságának közel a fele. Végül egyre népszerűbb lesz a neten a nagy adatforgalmat generáló videós tartalmak fogyasztása, és tovább hódít a hd felbontás, ami erre még egy lapáttal rátesz.
A jóslatok szerint 2016-ra Ázsia és Afrika nemcsak népességben, de az internetezők számában is átveszi a vezetést, előbbi kontinensről 1,7 milliárdan, utóbbiról 542 millióan csatlakoznak majd a netre, Nyugat-Európa, és Észak-Amerika messze lemarad, 270-320 millió felhasználóval. A sávszélesség viszont továbbra is az itteni fejlett országokban lesz a legjobb, a Ciscónál 40 megabit feletti átlagot várnak négy év múlva, míg Latin-Amerika, a Közel-Kelet és Afrika 10 megabit körüli vagy az alatti átlagos kapcsolatokon fog lógni