Laura, Alida
18 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Börtön jár majd a letöltésért Japánban

2012.06.22. 10:11

Japánban most módosítják a szerzői jogi törtvényt. Ennek legnagyobb vihart kiváltó pontja szerint az eddig a polgári peres eseteknek számító illegális letöltési ügyeket a szankciókat illetően átminősítenék bűnügyekké. A javaslat szerint a jogosulatlan film- vagy zeneletöltésért a jövőben akár kétévnyi börtönt vagy kétmillió jen (kb. 5,7 millió forint) büntetést is ki lehetne szabni.

A javaslat elképesztő mértékben kiszélesítené a büntetendő cselekményeket: ide tartozna például az, ha valaki egy másolásvédett lemezről másolatot készít egy másik lemezre vagy merevlemezre. A japán parlament tegnap első körben már elfogadta a tervek szerint októberben életbe lépő módosítást. A hivatalos eljárás és vita is folyik még, és erre minden bizonnyal nagy hatással lesz a hatalmas médiavisszhang, ami a tervezet kapcsán feltámadt.

A japán kiadói szövetség természetesen hangosan és örömmel üdvözölte a tervezetet, a Sony zenei szórakoztatóipari üzletágának vezetője, Kitagava Naoki, aki egyben a kiadói szövetség elnöke is, nyilatkozatában elmondta, hogy az új rendelkezés minden bizonnyal vissza fogja szorítani az illegális internetes tartalomterjesztést.

Nem így vélekedik azonban a japán ügyvédi kamarák szövetsége, akik közleményükben kijelentették, hogy a törvény az illegális letöltést polgári peres ügyként kezeli, az erről szóló szabályozást 2009-ben fogadták el, és még nem telt el elég idő, hogy a rendelkezés hatásait felmérjék. Emellett hozzáteszik, hogy „a személyes tevékenységek bűntényként kezelése roppant veszélyes lehet, ugyanakkor az egyének által személyes használatra végzett illegális letöltések által a tulajdonban okozott kár roppant jelentéktelen”.

Ez utóbbi mondattal feltehetően kétségeiket fejezik ki a kiadói szövetség adatainak valóságosságával kapcsolatban, ugyanis a kiadók egy tanulmányukban azt állítják, hogy 2010-ben a japánok 4,36 milliárd fájlt töltöttek le illegálisan, míg ezzel szemben csak 440 milliót úgy, hogy fizettek érte.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!