Szilárda
2 °C
6 °C
Index - In English In English Eng

Japán–Korea-harc az OLED tévék piacán

2012.06.26. 11:14

A két japán cég, a Sony és a Panasonic bejelentette, hogy együttműködnek az OLED televíziók fejlesztésében, hogy fel tudják venni a versenyt a következő generációs televíziók piacán dél-koreai versenytársaikkal, a Samsunggal és az LG-vel.

Sokan úgy gondolják, hogy az OLED tévék veszik át az uralmat az lcd televízióktól a közeljövőben. A harc hatalmas, az veszi át az első helyet a tévégyártók piacán, aki elsőként képes lesz megoldani a tömeggyártást. A Sony és a Panasonic közös közleménye szerint közösen fejlesztik ki a megfelelő technológiát, és 2013-ban meg is kezdik a tömeggyártást.

A Samsungnak és az LG-nek is van már 55 hüvelykes OLED prototípusa. A hírek szerint ők is jövőre lépnének piacra az első ilyen televíziókkal. A technológia miatt egyelőre nagyon drágán lehet majd hozzájutni egy ilyen tévéhez, kezdő ára tízezer dollár (2,3 millió forint) körül lesz, ami több mint négyszer több, mint egy hasonló kategóriás lcd tévé ára.

Az LG egyik vezető tisztviselője szerint a felhasználók akkor kezdik majd tömegesen venni az OLED tévéket, amikor az áruk a hasonló kategóriás lcd televíziók 1,3-1,4-szeresére esik. A tervek szerint OLED televíziókból 2015-re már 2,1 milliót fognak eladni.

A televíziós piacot jelenleg dél-koreai vállalatok uralják. A Sony és a Panasonic úgy gondolja, hogy együttesen jobb esélyük lesz nagyobb piaci részesedést kihasítani. A Sony úttörő volt a technológia kialakításában, amelynél sokkal élesebb képet lehet előállítani, ráadásul nincs szükség háttérvilágításra. A japán vállalat volt az első cég, mely OLED tévét adott el még 2007-ben, de három évvel később leállította a gyártást a gazdasági válság miatt, majd újraindította, de csak a felsőkategóriás szegmensben, ahol 26 ezer dollárba kerülnek a készülékek.

A Panasonic 30 milliárd jent (373 millió dollárt) fektet be Himeji gyárába, ahol OLED-paneleket gyártanak majd.