Vanda, Paula
-4 °C
3 °C

Jön a szupervékony Playstation 3

2012.07.05. 16:05

Új játékkonzolra kért engedélyt a Sony az Egyesült Államok kommunikációs hatóságától, és a kiszivárgott információk alapján nem teljesen új rendszerről van szó, hanem csak a régi Playstation 3 frissítéséről. A szaksajtó a képek alapján arra következtet, hogy a Sony a PS3 mostaninál is vékonyabb változatát dobja piacra.

A Playstation 3 idén lesz hatéves, a rivális Microsoft Xbox 360 pedig év végére már hétéves lesz – esedékes tehát egy újabb konzolgeneráció érkezése. Egy korábban megjelent dokumentum alapján feltételezhető, hogy a Microsoft új konzolja 2013-ban megjelenik, és az is sejthető, hogy milyen erős lesz a hardvere. A Sony PS4-ről azonban még semmit nem tudunk.

Nagy esély van rá, hogy a Sony az augusztus 15-én kezdődő kölni Gamescom kiállításon mutatja be a jelenleginél is vékonyabb PS3-at. Három évvel ezelőtt ugyanott leplezte le a jelenleg kapható modellt is, amely az eredeti változatnál 32 százalékkal kisebb, 36 százalékkal könnyebb, és 34 százalékkal kevesebb áramot fogyaszt.