Bertalan
19 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Az Android hozza el a játékforradalmat?

2012.07.24. 00:33
Rég nem látott nagy felfordulás uralkodik mostanában a sok milliárd dolláros videojáték-iparban. A legutóbbi konzolgeneráció már kiöregedett, a következő épp csak a kanyarban. A legutóbbi őrület, a mozgásérzékelős kontrollereké kezd kifulladni, és a pécés online játékok népszerűsége is erősen kopik. Az okostelefonok, tabletek és a Facebook is világmegváltó új platformként próbálnak megjelenni, de csak olyan, jópofa, elképesztően népszerű, de forradalminak semmiképpen nem nevezhető húzócímeik vannak, mint az Angry Birds vagy a Farmville. Egyre sűrűbb a vihar előtti csend, mindenki arra vár, hogy történjen valami. Ebbe a csendbe robbant be az Ouya nevű androidos konzol, amit a megjelenése előtt egy évvel korszakalkotónak kiáltott ki, és ünnepel a sajtó.

Az Ouya bemutatkozó videója július elején került fel a közösségi projektfinanszírozással foglalkozó Kickstarter oldalára, a játékosoktól 950 ezer dollárt próbált összekalapozni a fejlesztőcsapat, hogy a terveket kész játékkonzollá változtassa. A közösség minden rekordot megdöntve, 8 óra alatt dobta össze a kezdőtőkét, és a pénz azóta is ömlik: most öt és fél millió felé közelít, és még több mint két hét van hátra a pénzgyűjtő akció végéig. Még ha ez aprópénz is ahhoz képest, amit a Microsoft vagy a Sony költ egy új konzol kifejlesztésére, azt biztosan jelzi, hogy valami megmozdult, az Ouya nagyon jó helyre tapintott a játékosok közös tudatában. A konzol egy évvel a beígért megjelenése előtt jelenség lett, nemcsak a gémersajtó foglalkozik vele, de olyan lapok is, mint a Forbes, a New York Times vagy a Guardian.

Az android elektronikus bárányról álmodik

A konzol hardverben nem ígér különösebb csodát: egy hárommagos Tegra processzor köré épül, egy gigabájt memóriával, 8 gigabájt flash alapú háttértárral, képernyőként a hdmi-kimeneten át a tévét használja, és van még benne wifi, bluetooth és hasonló sallangok. Irányítóként egy vezeték nélküli, pici érintőképernyőt, illetve a szokásos gombokat és joystickokat felsorakoztató kontrollert használ, hasonlót ahhoz, amivel a Nintendo hirdeti az új konzolját, a Wii U-t. Az egész nem tud tehát sokkal többet nyers erőben, mint egy középkategóriás tablet, a trükk tehát biztosan nem a vasban, hanem a szoftverben van.

Az Ouyán Android fog futni, a jelenlegi tervek szerint a 4.0-s verzió, nem a frissen megjelent Jelly Bean. A titkolózó, a gépek legapróbb megbütykölését is szigorúan tiltó konzolgyártókkal ellentétben az Ouya fejlesztői direkt támogatják a hardver és a szoftver szanaszét hekkelését, modolását, házilagos barkácsolását. Ehhez jön a 99 dolláros ár, ami töredéke egy új konzol megjelenéskori árának, illetve az, hogy az Ouyára fejlesztők számára kötelező lesz a játékaikba valamiféle ingyenes játékmódot építeni. Na meg az, hogy a konzol végleg szakít a dobozos játékokkal és a hagyományos bolti terjesztéssel, csak a saját, Anrdoid markethez hasonló online boltjából lehet majd rá tartalmakat letölteni. A fejlesztők az iTunes által standarddé tett 30 százalékos jutalékot hagyják ott a játékaik árából a boltot fenntartó konzolgyártónál.

A 99 százalék konzolja

Nem csoda, hogy a játékos közösség undergroundja azonnal felkapta a konzolt, olyan fejlesztők álltak mögé támogatni, mint a gémervilág legsúlyosabb hipsztere, a Minecraftot kitaláló Notch Persson, a Microsoft játékdivízióját az elsőgenerációs Xboxszal felfuttató Ed Fries, vagy a harminc éve játékipari legendának számító Brian Fargo. A nyílt forráskódra, független fejlesztőstúdiókra, újdonságra szomjazó, aktív játékosbázisra (a beépített Twitch.tv klienssel például bárki streamelheti a saját játékát a neten), modderekre, hekkerekre építő Ouya a mai játékipar totális antitézisének ígéri magát. Itt nem lesznek százmilliós költségvetésű, tömegigényt kiszolgáló Call of Dutyk és Need for Speedek, hanem visszajön a nyolcvanas évek aranykora, amikor még kreatív megoldásoktól, új ötletektől rogyadozott minden játék. Legalábbis így emlékszünk rá a nosztalgiától elhomályosuló tekintettel.

Az elbutított tömegeknek termelő multikkal való szembehelyezkedés, a felhasználói aktivitás keresése, a gondolkodó, változásra kiéhezett, intellektuális kihívást kereső játékosok, mint célcsoport – honnan is olyan ismerős mindez? Occupy mozgalom, mi vagyunk a 99 százalék, nem nehéz meglátni a párhuzamot. Akár tudatosan, akár teljesen véletlenül, az Ouya pontosan a korszellemnek megfelelő lázadás érzését szállítja a játékosok idősebb generácójának, akik abban akarnak hinni, hogy lehet megint minden ugyanolyan, mint a nyolcvanas években, amikor ők is gyerekek voltak, meg a játékipar is.

fb27eb5927fb87f23c46dc35696c9d35 large.png

És bármennyire is hippifantáziának tűnik mindez, a játékiparban másképp működnek a dolgok, mint általában szoktak, és az Ouya akár még be is jöhet. Az Xboxot és a Playstationt nyilván nem fogja legyőzni, de megváltoztathatja őket, és az óriáscégek hozzáállását a játékokhoz és játékosokhoz. Ahogyan egyszerű rajongói projektből indulva forgatta fel a játékvilágot a Counter-Strike vagy a DOTA is. A nyílt környezet, a „minden gép egyben fejlesztői eszköz is” hozzáállás, a licencdíjak, kiadói jutalékok és kereskedelmi láncok rendszerének egyszerű online felületre cserélése, ha bejön, előbb-utóbb meg fog jelenni valamelyik következő konzolgenerációban is.

A fantom árnyékában

Persze az Ouya csúnyán el is hasalhat, az előtte áló buktatók komolyak és számosak. Az Android például játékplatformként még egyáltalán nem bizonyította az alkalmasságát, és ami játék ma létezik rá, az is telefonra lett kitalálva. A tévére optimalizált Ouya tehát konkrétan a nulláról indul, feljesztési tapasztalatban, háttérben, mindenben. A minden ingyen filozófiája a konzol barkácsolhatóságával karöltve felveti a kalózkodás problémáját is: ki fog fizetni egy Ouya-játékért, amikor az egész rendszer arra van kitalálva, hogy feltörjék azokat?

ouya

A konzolpiacra ráadásul extrém nehéz dolog betörni, egy akkora cégnek, mint a Microsoft is csak milliárd dolláros befektetéssel, többéves veszteséges üzem árán sikerült. A játékosok közös tudatában pedig élénken élnek még a nagy hangon beharangozott, aztán semmivé lett csodakonzolok emlékei, mint például a hírhedt Phantom konzolé, amit évekig ígérgettek, demóztak, reklámoztak, aztán nem lett belőle semmi. Ha az Ouya ennél többre viszi, már jól jár vele a játékos közösség.