Ez a poszt a következő Percről percre része:

Érkezik az új Apple iPhone

Szerda este hét óra után lehullt a lepel az Apple iPhone ötödik változatáról. Az elemzők és a rajongók már kifogytak a pozitív jelzőkből, olyan fokozott várakozás előzi meg az Apple legnagyobb idei bejelentését. Az tavaly bemutatott iPhone 4S csak az előd kozmetikázott változata volt, most viszont mindenki forradalmi újdonságokra számít. Online közvetítés.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az Apple szeptember 12-én San Franciscóban sajtótájékoztatón mutatja be az iPhone 5-öt. A pletykák szerint a készülék kijelzője a korábbinál méretre és felbontásra is nagyobb lesz, erősebb a processzora, ugyanakkor kisebb az adatkábel és a töltő csatlakozója, és maga a készülék is vékonyabb az elődjeinél. A találgatások szerint lehet majd az okostelefonnal vásárolni is, mégpedig a beépített NFC csipnek köszönhetően, de valószínűleg az is olyan funkció lesz, amit eleinte csak az Egyesült Államokban tesznek elérhetővé.

    meghivo
  • Elég ránézni a Wikipedián az iPhone-ról szóló bejegyzésre: 2010 második, harmadik és negyedik negyedévében körülbelül 31 millió iPhone-t adtak el. Miért fontos ez? Nagyjából ennyi felhasználónak jár le mostanában a kétéves hűségnyilatkozata, tehát – feltételezve, hogy senki sem csalódott a készülékében, és nem is vettek azóta újat – legalább ennyien tudnak most újabb kedvezménnyel iPhone-t venni. De ennél valószínűleg sokkal többen szeretnék megvenni az új telefont.

    Egy elemzőnek azonban konkrét száma is van: Gene Munster, a Piper Jaffray szakértője szerint három hét (21 nap) alatt legalább 10 millió iPhone 5 talál gazdára. Összehasonlításképpen a Samsung ötven nap alatt adott el 10 millió Galaxy S III okostelefont, míg a tavaly októberben piacra dobott iPhone 4S-ből az első hétvégén alatt elment 4 millió. Lehetetlen lenne felállítani egy tízmilliós rekordot? A Verizon mobilszolgáltató az Egyesült Államokban nem engedte szabadságra a dolgozókat, a FedEx futárszolgálat pedig rendkívül mozgalmas készítette fel az alkalmazottait.

  • Tim Cook vezérigazgató egy kis bemelegítés után a Mac gépekkel kezdi a bemutatóját, szerinte az OS X Lion operációs rendszer nagyszerű kritikákat kapott, a felhasználók hétmilliót töltöttek le belőle. A felmérések szerint a Macbook Pro és a Macbook Air három hónapja vezetik az Egyesült Államok eladási statisztikáit.

    Az iPad sincs lemaradva, április és június között 17 milliót adtak el belőle. Vagyis többet, mint amennyi pc-t egyetlen gyártó el tudott adni ugyanebben az időszakban. Ezzel 84 millióra nőtt az eladott iPadek száma, ami igen szép siker egy olyan terméktől, amilyenhez hasonló két és fél éve még egyáltalán nem létezett.

    Közben Cook azon viccelődik, hogy fogalma sincs, hol lehetnek a többi gyártó táblagépei. "Talán egy raktárban, vagy az emberek fiókjában" – mondta Cook.

  • Az Apple alkalmazásboltjában már 700 ezer szoftver érhető el, aminek a 90 százaléka aktív. Ez azt jelenti, hogy havonta legalább egyszer letöltik. Egy átlagos felhasználó több mint száz appot használ. Ebből 250 ezer alkalmazás iPadre készült.

    Egyébként 400 millió olyan eszközt adtak el eddig, amin iOS operációs rendszer fut.

  • Az iPhone 5 pontosan úgy néz ki, mint amit a kiszivárgott képeken láthattunk. Az egész felülete üvegből és alumíniumból van, és ez a legvékonyabb okostelefon, 7,6 milliméteres vastagságával 18 százalékkal vékonyabb az előző verziónál. Ezzel egy időben 20 százalékkal könnyebb is lett.

  • Az Apple végre szakított a hagyományaival, és megnövelte az iPhone kijelzőjének a méretét. Az iPhone 5 képátlója 4 hüvelykes, ezzel nem tartozik a legnagyobb készülékek közé. Eddigi tapasztalataim alapján még pont használhatónak mondanám. A képarány 16:9-es, ami jól jön majd filmnézés közben, a felbontás pedig 1136*640.

    Phil Schiller azt magyarázza, hogy az emberi kéz mérete miatt ekkora az iPhone. A készüléknek egyszerűen el kell férnie az ember tenyerében. Jó meglátás.

  • Az iPhone 5 nagyobb kijelzőjén a főmenüben elfért még egy sornyi ikon, több emailt látunk (Ki gondolta volna?), a naptárban az egész hét eseményeit végignézhetjük egy pillantással. Azok az alkalmazások, amiket még nem frissítettek nagyobb méretre és felbontásra, azok a kijelző közepén futnak majd

  • Az egyszerű ember nyelvén fogalmazza meg Phil Schiller, hogy mivel újították a vezeték nélküli kapcsolatot: ultragyors lett. Azért hozzáteszi a szakkifejezéseket is, a HSPA+, a DC-HSDPA és természetesen az LTE technológiákat is támogatja a készülék. A Samsung jogászai biztosan árgus szemekkel figyelnek, mert a dél-koreai cég azzal fenyegette meg az Apple-t, hogy azonnal perel, ha az egy LTE-s telefont dob piacra.

    Sajnos a HSPA+ esetében csak 21 megabitet mutat az Apple grafikonja, pedig lenne ott hely 42 megának is. Az LTE esetében viszont 100 megabiten áll a mutató.

  • Nagyon jó hír, hogy az iPhone 5 wifijét is frissítették a 802.11n szabványra, és hogy a telefon nemcsak a túlzsúfolt 2,4 gigahertzen tud a hotspotokra kapcsolódni, hanem akár 5 gigahertzen is. Szóval hamarosan az iPhone 5-ök miatt lesz túlzsúfolt az 5 GHz-es frekvenciatartomány.

  • Az A6 nevű új csip hajtja meg a készüléket, ami 22 százalékkal kisebb az elődjénél (A5), viszont átlagosan kétszer gyorsabb, és a grafikus teljesítménye is a kétszeresére nőtt. Mindeközben nem nőtt az akku terhelése, sőt, éppenséggel javult a készülék készenléti ideje.

  • Egyelőre csak izgalmas szavakkal dobálózhatunk az iPhone 5 kamerájával kapcsolatban, mert a javulás úgyis majd csak a telefonnal készült fotókon lesz látható. A zajszűrést javították, félhomályban is jobb képek készülnek, és a fényképező 40 százalékkal gyorsabban exponál. Az Apple szerint frenetikus újdonság a panoráma mód – bár a Golden Gate-ről készült kép tényleg szép, és 28 megapixelével jó sok tárhelyet foglalhat, ettől nem fogunk most lehidalni.

    Videózás közben is lehet fényképeket készíteni, amit az okostelefonok közt először a HTC One X készüléken láttunk, még februárban a barcelonai mobilkongresszuson.

  • Javult a hangrendszer, már három mikrofon figyeli a mondanivalónkat: egy a készülék hátulján, egy elöl, egy pedig az alján. A hangszóró pedig 20 százalékkal kisebb lett. Reméljük, nem csak prüntyögés szól majd belőle, hanem tényleg "szélessávú audió", ahogy ígérik.

  • Tegye el a kezét, aki vett már iPhone dokkolós hifit, hangszórót, dokkolót! Drága volt? És hogyan tetszik az, hogy az új iPhone már csak egy ronda adapterrel lesz rádugható, amin körülbelül 2-3 centi magasságban lifeg majd a csúcsszuper készülék? Nem baj, az Apple adott egy fantasztikus nevet az újabb nem szabványos csatlakozójának, és ha sokszor kimondjuk: Lightning, akkor majd villámgyorsan elmúlik az adapter miatti fejfájásunk. Egyébként olyan szép ez a kábelfej, mint egy profin megépített műköröm.

  • Scott Forstall ugrott fel a pódiumra, és elkezdte bemutatni a korábban bemutatott iOS 6 újításait. A térképek navigációs szolgáltatást is nyújtanak, és távoli kameranézetben repülhetünk körbe városokat, mert állítólag erre is szükség van utazás közben. Ugyanazt mutatják be, amit nyáron a WWDC konferencián.

    Az új Safari is nagyon pöpecül néz ki az iPhone 5-ön, teljes kijelzős módba is lehet váltani, és az iCloud ugyanúgy szinkronizálja az eszközök közt a megnyitott böngészőfüleket, mint a Chrome az asztali gépek és az androidos eszközök közt. Elképesztő újítás a levelezőben a VIP mappa, amelyben a fontos személyektől érkező leveleket gyűjthetjük össze.

    A Passbook is csak ismétlés, ebben az alkalmazásban tárolhatjuk virtuális pontgyűjtő kártyáinkat, mint amilyen Magyarországon a SuperShop. Ezen kívül ez ad helyet a virtuális jegyeknek is, ami szólhat sportmérkőzésre, repülőre vagy más egyébre is. Az iOS 6 frissítés szeptember 19-én érkezik.

  • Az iOS 6 természetesen a világ legfejlettebb operációs rendszere, ami a legvékonyabb és legfejlettebb készüléken mutatkozik be – legalábbis az Apple szerint.

    Az új iPhone ára változatlan: 199, 299 és 399 dollár. Sajnos a tárhely mérete is változatlan, tehát 16, 32 illetve 64 gigabájtos változatok kaphatók.

    Szeptember 14-én lehet előrendelni, és leghamarabb 21-én szállítják le. Az első körben az Egyesült Államok mellett a legfontosabb piacok is benne vannak, például az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Japán és Szingapúr. A többi oszágnak szeptember 28-ig kell várnia.

  • Még nincs vége a sajtótájékoztatónak, csak a legizgalmasabb bejelentésen vagyunk túl. Megváltozik az iTunes kinézete, mindegyik készüléken ugyanolyan lesz. Az App Store-ba pedig beintegrálták a Facebookot, így minden egyes szoftvert lájkolhatunk, hogy ezzel segítsünk az Apple-nek még több profitot szerezni másoknak a jó szoftverek felfedezésében.

  • Októberben megjelenik a sokat kritizált iTunes zenelejátszó felújított, leegyszerűsített változata, amit összekötöttek az iCloud szolgáltatással is. Sokkal jobban néz ki, mint az elődje.

  • Most az iPodok kerülnek sorra, és rögtön kiderül, hogy eddig egyetlen értelme van az új Lightning nevű töltőnek: az új zenelejátszókkal is kompatibilis. A Nano került sorra elsőként, és nagyszerűen néz ki, mint egy miniatűr iPhone!

  • Az Apple alaposan áttervezte kis méretű zenelejátszóját, ami 5,4 milliméter vékony, a kijelző képátlója 2,5 hüvelykes, és középen van rajta egy gomb, éppen mint az iPhone-okon. Alkalmazások is futnak rajta, szép színesek az ikonok, van multitouch és beépített FM rádió.

    A legjobb újítás azonban a bluetooth, végre nem kell tekergőző madzaggal bajlódniuk azoknak, akik sportolás közben használják.

  • Az iPod Touch nemcsak népszerű zenelejátszó, de a játékosok is előszeretettel használják. A most megjelenő ötödik generáció csupán 6,1 milliméter vékony, vagyis majdnem olyan áramvonalas, mint a Nano. A kijelzője ugyanakkora felbontású, mint az iPhone 5-é, de a processzora sajnos lassabb, csak a korábbi A5 került bele.

  • Az Apple rájött, hogy a zenelejátszóval is érdemes fotózni, de a felhasználókat nem kényezteti el a legjobb funkciókkal, kamera csak 5 megapixeles. Ugyanakkor ebben is van LED vaku, IR-szűrő, f/2.4 rekesznyílás, és a korábban bemutatott panoráma mód. A szemközti kamerával pedig 720p felbontásban lehet videón csevegni a Facetime appban. Ebben is van bluetooth 4.0, valamint a wifi 802.11a/b/g/n szabványon, 2,4 és 5 GHz-en képes csatlakozni a hotspotokra. A maximális letöltési sebesség, akárcsak az iPhone 5 esetében, 150 megabit per másodperc.

  • Az iPhone egyik gyengesége a nem túl jó minőségű fülhallgatója volt, ezért az Apple újat tervezett, és elnevezte EarPodnak. Olyan, mint egy miniatűr hajszárító. Külön is kapható lesz, de ezt adják majd az iPhone 5, az iPod Touch és az iPod nano mellé is.

  • Az iPod shuffle 49 dollár, az iPod nano 149 dollár, az új iPod touch 299 illetve 399 dollár (32 és 64 GB). Üzleti szempontból ügyes húzás, hogy megmarad a régi iPod touch 199, illetve 249 dolláros áron (16 illetve 32 GB tárhellyel). Hiszen a kedvezőbb árú lejátszó is növeli majd az iOS felhasználói táborát.

  • Mert az Apple ezt is megteheti. Tim Cook vezérigazgató éppen csak elkezdte volna összegezni a látottakat, amikor belibbent a színpadra a Foo Fighters zenekar, és a húrok közé csaptak. Furcsa lehet délelőtt 11-kor belecsöppenni egy akusztikus rockkoncertbe, hiszen ott a helyszínen mindenki tűkön ül, hogy végre kipróbálhassa a bemutatott termékeket. Az Apple nagyon ért ahhoz, hogy jó hangulatban adja el a termékeit.