Már gyerekre is lehet sokkolóval lőni

2012.09.21. 18:57

Egy frissen megjelent tanulmány szerzői száz korábbi esetet vizsgáltak, melyek során a rendőrök taserrel, vagyis elektromos sokkolóval lőttek rá a fiatalkorú gyanúsítottakra. Az orvoscsoport megállapította, hogy az eszköz nem károsítja a tizennyolc évnél fiatalabbak egészségét.

A Wake Forest tanulmánya, amely az Elektromosáram-vezető fegyverek (TASER) használata a kiskorúak ellen: a sokkoló igazság címet viseli, a Pediatric Emergency Care legújabb számában jelent meg. A kutatók összesen 2026 esetet vizsgáltak meg, és megállapították, hogy a rendőrök az esetek öt százalékéban 13-17 éves fiatalok ellen használták a tézert. Dr. Alison R. Gardner szerint a fegyver használata nem okozott maradandó károsodást.

A hivatalos közleményben Gardner leírta, hogy alaposan kivizsgálták a sérülések és a szívre gyakorolt károsodás kockázatát; kutatásaik során elsősorban a serdülőkorúakra koncentráltak, mert az ő testmagasságuk és fejlődő szervezetük esetén nagyobbnak ítélték a kockázatot. Gardner és csoportja megállapították, hogy a tézer használata ebben a korosztályban nem jelent nagyobb egészségügyi kockázatot. A vizsgált esetekben húsz könnyebb sérülésről számoltak be, és ezek többnyire felszíni sérülések voltak, amiket a fegyver kilőhető tüskéi okoztak. A kutatók ugyanakkor arra is figyelmeztettek, hogy a vizsgált személyek átlagéletkora tizenhat év, átlagos testtömege pedig 76 kilogramm volt, ezek az értékek pedig inkább a felnőttek, mint a gyerekek szervezetéhez hasonlítanak.



  • Tippek
  • Hírek