Nándor
3 °C
16 °C

Hat évre eltiltották a nettől az ifjú hackert

2012.11.10. 14:33

Első hallásra könnyen megúszta Cosmo (alias Cosmo the God, vagyis Cosmo, az isten), a 15 éves hacker, hogy felfüggesztett börtönt szabott ki rá a bíróság. Az ítélet szerint a fiú társaival olyan weboldalakat döntött meg, mint a NASDAQ vagy a CIA honlapja, a 4chan.com látogatóit a saját twitteroldalára irányította, ráadásul ügyes social engineering megoldásokat alkalmazva egy halom Amazon-, Paypal- és egyéb, értékes azonosítót is megszerzett, és hitelkártyacsalások mellett még bombafenyegetéseket is közzétett.

De csak látszólag visszafogott ez a büntetés, a fiút ugyanis 21 éves koráig eltiltották az internettől – csak akkor böngészheti az oldalakat, ha előtte engedélyt kér a felügyelőtisztjétől, de ekkor is kizárólag a tanulmányaihoz szükséges tartalmat tölthet le. Cosmo az UGNazis nevű SOPA-ellenes csoport tagja volt, júniusi elfogása előtt számos komoly hackerakcióban tevékeny részt vállalt. A büntetés részeként az összes, a lakásán talált számítástechnikai eszközt lefoglalták, át kellett adnia az összes általa használt felhasználónevet és jelszót, és tilos kapcsolatba lépnie egy sor, többek között az UGNazihoz vagy az Anonymoushoz köthető személlyel. Ha a feltételek valamelyikét is megszegi, három éves börtönbüntetés vár rá.

A felfüggesztett börtönbüntetés egy fiatalkorú esetében nem meglepő, ám Jay Leiderman ügyvéd szerint a büntetés többi eleme feleslegesen túlzó. „Egy kivételesen tehetséges, de téves úton járó gyerekről van szó. Ez a hat évnyi eltiltás túl sok, és nagyon rossz hatással lesz a srác jövőjére. Egy kicsit olyan ez, mintha Mozart nem zongorázhatott volna többet.”