Bernadett
-2 °C
12 °C

Milliós támogatás a húgyvezérelt játékoknak

2012.11.15. 17:59

Egy londoni kezdeményezés 700 ezer dollárt (több mint 150 millió forintot)  biztosítana olyan videojátékok fejlesztésére, amiket vizeletsugárral lehet  irányítani. Az ehhez szükséges eszközöket nyilvános vécékben, elsősorban  hotelekben és repterekben szerelnék föl. A kezdeményezés elsődleges támogatói – például a Martlet és a Prodigy Finance vezérigazgatója, Mike Ullmann – azt szeretnék, hogy a vállalat az Egyesült Államok nagyobb szállodáiban és repterein is üzembe helyezzen vizelettel irányítható videojátékokat.

A programot kezdeményező Captive Mediát 2011-ben alapították, és már nyolc  európai országban hozzáférhetők a termékeik; a játékokat többek között az  Oglivy One londoni irodájában és a cambridge-i Tabouche bárban lehet  kipróbálni. A játékokat futtató rendszert nagy felbontású kijelzővel szerelték fel; ezeken reklámok láthatók, amikor éppen nem használja őket senki, de azonnal elindul rajtuk a játék, amint valaki a piszoárhoz lép. Az egészségügyi kockázatok miatt a játékokat nem érintőképernyővel, hanem vizeletsugárral kell irányítani. A sugár irányát infravörös szenzorok érzékelik, figyelve az áramlat irányát, amit a szoftver algoritmusokkal dolgoz fel, szorosan figyelve a kisebb irányváltásokat is. A vizeletsugárral többféle szoftvert irányíthatunk, például kvízjátékokat, vagy egyszerűbb snowboard-szimulációkat.

A vizelettel irányítható játékokkal a fejlesztők azt az átlagosan 55 másodperces üresjáratot szeretnék kihasználni, amit a férfiak a fal bámulásával töltenek vizelés közben. A rendszer előnye, hogy bárhová telepíthető, ugyanis bármilyen piszoárral kompatibilis. Ennek köszönhetően a Captive Media már egy online teljesítmény-értékelőt is készített, hogy a visszatérő vendégek versenyt vizelhessenek a ranglista első pozíciójáért.

A Captive Media ötlete nem mondható radikális áttörésnek; a Sega már fejlesztett hasonló játékot, a Toyletet, amit néhány nyilvános vécében ki lehet próbálni Japánban. A Captive azonban jó kapcsolatokat ápol több nagyvállalattal is, például a  Pepsivel, a Heinekennel, a Tigerrel és a Coronával, ráadásul további  hirdetőket is szeretnének a projekt mögé állítani. A Captive Media egyelőre a hardverek eladásaiból, nem a hirdetésekből finanszírozza a működését.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!