Hamis Facebook-profillal a terrorizmus ellen

2012.12.01. 14:02

Új módszereket vet be az FBI a terrorizmus elleni harcban. Az olyan megszokott módszerek, mint az informátorok lefizetése már a múlté, helyette közösségi oldalakról, internetes szolgáltatásoktól próbálnak információt szerezni a gyanúsítottakról.

Egy hónappal ezelőtt az FBI egy feltételezett terrorista sejt négy tagja ellen emelt vádat Los Angelesben. Egy nyilvánosságra került dokumentum arról tanúskodik, hogy az FBI fedett ügynököket vetett be, akik hamis Facebook profilokat hoztak létre. Ezeken aztán a terrorista szimpatizánsoknak adták ki magukat, így jutottak el olyan emberekhez, akik kapcsolatban álltak a sejttel.

Állítólag Skype-beszélgetéseket is le tudtak hallgatni. Ennek technikai háttere nem ismert, a Skype ugyanis olyan titkosítást használ, ami nehezíti a lehallgatást. Elképzelhető azonban, hogy az FBI olyan kémprogramokat telepített a gyanúsítottak gépére, mely megkönnyítette ezt.

Arra is érdemes figyelni, hogy mit lájkolunk a Facebookon, az FBI ugyanis ezt is figyelheti. Két másik gyanúsított például úgy került a bűnüldözők látókörébe, hogy lájkolta a csoport vezetője által feltöltött képeket. Nemcsak az Egyesült Államokban figyelik a közösségi oldalakat, november elején Indiában őrizetbe vettek két nőt, akik egy nemrég elhúnyt politikust gyaláztak: egyikük posztot valamit, a másik lájoklta. Azóta mindkét nőt szabadon engedték, de az eset jól példája annak, hogy a hatóságok új módszerekkel küzdenek a bűnözők ellen.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM