András, Andor
-3 °C
3 °C

Húszéves az sms

2012.12.01. 08:24

Az első szöveges üzenetet 1992. december 3-án küldték az Egyesült Királyságban, a technológia aztán a feltöltőkártyás modell térnyerésével gyorsan el is terjedt. Az sms történetéről a használatához szükséges szabvány egyik kidolgozója, az Ericsson készített rövid összefoglalót az évforduló alkalmából.

Az sms-t megalapozó eredeti ötlet már 1988-ban létezett, amikor a technológiát az Európai Távközlési Szabványügyi Intézet (ETSI) az első digitális páneurópai szabvány, a GSM alá vonta.

Kezdetben az sms-sel csupán a fogyasztókat szerették volna értesíteni a hangposta üzenetek érkezéséről. Az első szöveges üzenetet, amit két ember először váltott egymással, 1992. december 3-án küldték, és az állt benne: Boldog karácsonyt! Az üzenetet a berkshire-i Newburyben kapta meg a Vodafone karácsonyi partin résztvevő igazgatója, a feladó pedig egy Neil Papworth nevű mérnök volt, aki a számítógépéről küldött üzenetben azt kívánta jelezni, hogy inkább ő is a partin bulizna.

Bár a szolgáltatást kifejezetten személyek közötti szöveges üzenetek küldésére fejlesztették, mégsem vált azonnal népszerűvé. 1995-ben például egy átlagos mobilfelhasználó havonta 0,4 szöveges üzenetet küldött.

Az sms, a mobiltelefonnal együtt, akkor terjedt el igazán, amikor megjelentek a feltöltőkártyás, azaz előre fizetős (pre-paid) szolgáltatások. A tömegszolgáltatássá válás útján fontos lépés volt a valós idejű díjszámítás bevezetése, mert segített a fogyasztóknak, hogy kordában tartsák kiadásaikat, a mobilszolgáltatók pedig biztosak lehettek benne, hogy megkapják a szolgáltatás ellenértékét.

Sok évbe telt, mire az iparág felismerte az sms-ben rejlő lehetőségeket, a fogyasztók ma már évente körülbelül 10 trillió szöveges üzenetet küldenek a globális hálózatokon keresztül.