Az Apple ekézéséből lett az év reklámja

2012.12.14. 07:13

A Samsung The next big thing is already here (A következő nagy durranás már itt van) marketingkampányának egyik klipje lett az év legnépszerűbb kütyüreklámja a Visible Measures elemzőcég felmérése szerint. A klip az elvakult Apple-rajongókon gúnyolódik, akik sorban állnak a bolt előtt az iPhone 5 megjelenésére várva, miközben az arra járó Samsung Galaxy S3-tulajokat nézik ámulva, hogy mi mindent tud a telefonjuk, amit az iPhone talán majd jövőre fog. A tízes toplistára emellett még három Samsung-klip került, ami jól mutatja, hogy a dél-koreai cég hatalmas pénzeket fektet be, és minden követ megmozgat Amerikában, hogy a készülékeit népszerűsítse.

Az Apple (aminek iPhone 4S-bemutató reklámja tavaly megnyerte ugyanezt a versenyt) csak egy reklámmal került be a tízes listára, ahonnan meglepő módon hiányzik egyébként a Microsoft zseniálisan önironikus Internet Explorer-klipje – valószínűleg azért, mert tévében sosem mutatták be, direkt az internetre készült, és decemberben jött csak ki, ezért nem tudott annyira széles körben ismertté válni, mint a toplistás reklámok.

A toplista az egyes klipek YouTube-os nézettségén alapul, de figyelembe veszi a más oldalakra való beágyazásokat, a közösségi oldalakon az adott reklámok megosztásait, és a róluk készült remixeket, paródiákat is. Bemutatjuk a tíz legjobbat.

Samsung – The next big thing is already here

A 17 millió youtube-os megtekintést megért klip rövidített verzióival ősszel árasztotta el a Samsung az amerikai tévécsatornákat, a birka Apple-rajongók kapnak benne hideget-meleget, miközben megtudjuk, hogy a Galaxy S3 már rég tud olyan dolgokat, amikről az iPhone csak álmodhat.

Toshiba/Intel – The beauty inside

Az év legjobb facebookos reklámkampánya volt ez a hat epizódból álló film egy férfiról, aki minden nap más testben ébred, beleszeret egy nőbe, akiről kiderül, hogy saját maga. Mivel a klip arra épült, hogy a főszereplő bárhogyan kinézhet, a rajongók ezrével gyártották hozzá a remixeket és folytatásokat a saját főszereplésükkel.

Samsung – Lebron's day

Nagy embernek nagy telefont, szólt a dél-koreaiak mottója a Galaxy Note 2 bevezető reklámkampányához. Nagy embernek tökéletes választás volt a reklám főszerepére Lebron James, a kosárlabda elmúlt évtizedének egyik legnagyobb sztárja.

Samsung – Galaxy Note 10.1

A lista első tagja, ami nem művészkedik, nem vicceskedik, csak simán megmutatja, mi mindent tud a kütyü, amit hirdet. Közel hat percben, a tévére optimalizált verziók azért rövidebbek lettek.

Google – Project Glass

Nem is igazi reklám, egy még nem létező terméket hirdet, de a Google intelligens szemüvegének bemutatójától mégis megőrült a fél világ. A híres ejtőernyős klip óta a cég néha-néha egy emlékeztető videóval tartja életben a szemüveg körüli érdeklődést, ami vagy megjelenik 2013-ban, vagy nem.

Apple – iPhone 5

Jony Ive, majd féltucatnyi Apple-fejes fényezi az iPhone 5-öt a telefont bemutató klipben, a cégtől megszokott extravagancia ezúttal elmaradt, de ettől a telefon még óriási siker lett.

LG – So real, it's scary

Egy liftes szívatást mesél el az LG hirdetése, amiben a beugratottakra a szívbaj jön, amikor azt hiszik, hogy beomlik alattuk a felvonó. Mert az LG monitorjainak a képe ennyire élethű.

Samsung – Galaxy Note 2

A Galaxy Note 2 az egyetlen készülék, ami két reklámmal került a listára, a második a Note 10.1-hez hasonlóan nem kreatívkodik, csak sorolja a termék tulajdonságait, úgy látszik, ennek a műfajnak is megvan ma a helye a reklámpiacon.

Google – Nexus 7

Beszélő fejek, és néha egy-egy rövid vágókép a tabletről – nehezen érthető, hogy miért ez a klip került fel a toplistára a Google táblagépét támogató The playground is open kampány remekül sikerült darabjai helyett, mindenesetre a cég a Samsung mellett az egyetlen, ami egynél több videóval került a top10-be.

Microsoft – Surface

A Microsoft milliárdos reklámkampánnyal vezette fel a Surface táblagépet és a Windows 8-at, a premier előtti hetekben a csapból is ez folyt Amerikában. Ha a táblagép és az operációs rendszer fogadtatása vegyes is lett, a reklámok tagadhatatlanul jól sikerültek.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM