Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Baumgartner 1357-tel száguldott

2013.02.05. 13:11

Gyorsabban zuhant harminchét kilométeres magasságból Felix Baumgartner osztrák extrémsportoló tavaly októberben, mint azt korábban hitték: a hétfőn nyilvánosságra hozott hivatalos mérési adatok szerint óránkénti 1357 kilométeres sebességet ért, miközben szabadesésben száguldott a Föld felé.

A 43 éves salzburgi sportoló Új-Mexikó amerikai szövetségi állam fölött hajtotta végre világrekord-kísérletét. Azért ott, mert a környék eléggé ritkán lakott, megvan a szükséges infrastruktúra, és optimálisak az időjárási viszonyok. A Red Bull Stratos világrekord-kísérlet keretében harminckilenc kilométeres magasságból ugrott le. Az ugrás sikeres volt, ő lett az első ember, aki zuhanás közben átlépte a hangsebességet. Az akkor közölt adatok szerint 1342,8 kilométeres maximális sebességet ért el, ami 1,24 Machnak felel meg, és nagyjából 265 kilométer/órával haladja meg a hangsebességet. A mostani eredmény 1,25 Machot tesz ki.

Baumgartner az új-mexikói sivatagból szállt fel egy 55 emelet magas héliumballonon függő kapszulában. Az egykori katonai ejtőernyős több mint kétórás emelkedés után ugrott ki a kapszulából különleges nyomás- és hőálló űrhajósruhájában, és biztonságosan ért földet. Az erős szelek megnehezítették a földet érést, de végül sikeresen végrehajtotta az ugrást.

A tervek szerint minimum 36 576 méteres – az utasszállítók általában 10 kilométer magasan közlekednek – magasságot ért volna el, ezt a bázisugró jóval meg is haladta. A korábbi rekord 31 333 méter volt. A rekordkísérlet az űrjárművekből való menekülés lehetőségeinek tudományos vizsgálata is volt egyben. Ilyen kísérlethez nem mindennapi felszerelés társul. A NASA űrruháit is gyártó DavidClark Company négy évig fejlesztette Baumgartnernek az asztronauták felszerelésére emlékeztető szkafandert.

A Rettenthetetlen Félixnek becézett repülőgép-pilóta két másik világrekordot is megdöntött a sikeres kísérlettel: ez volt minden idők leghosszabb szabadesése és a legmagasabb emberes ballonos repülés is. Nem sokkal sztratoszféraugrása után Baumgartner bejelentette, hogy visszavonul az extrémsportoktól, mert már nincs mit elérnie. A sportoló a jövőben az év felét Kaliforniában, másik felét Ausztriában tölti, és helikopterpilótaként dolgozik.