Auguszta
-3 °C
2 °C

Terminátorként látnak a kísérleti patkányok

2013.02.13. 11:17

A Duke Egyetem kutatói olyan neuroimplantátumot fejlesztettek, ami a kísérleti patkányokba ültetve infravörös látással ruházta fel az állatokat, holott ezt az elektromágneses tartományt az emlősök általában nem látják. Egy csapat patkányt arra képeztek ki, hogy a tesztlabirintusban eljussanak a jutalmazási pontokig; erre a megfelelő ledek felvillantásával ösztönözték az állatokat. A kutatók apró, stimuláló elektródákat ültettek a patkányok agyába, amik az állatok tapintási érzékelését szabályozták. Az elektródákat a patkányok homlokába beültetett infravörös érzékelőkhöz erősítettek.

A patkányokat ezután ismét beterelték a tesztlabirintusba, de a korábban használt ledek helyett infravörös fényforrásokat használtak. Amikor az állatok először meglátták az infravörös fényt, kaparni kezdték az arcukat; ez arra utalt, hogy a tapintást érzékelő idegsejtjeik aktiválódtak, és úgy érezték a fény hatására, hogy valami hozzáért a bajuszukhoz. Egy hónappal később az állatok már úgy reagáltak az infravörös fényre, ahogy korábban a ledekre, és a kísérletek során mindig a fényforrás felé mozogtak.

Arra már évekkel ezelőtt is láthattunk példát, hogy újraprogramozzák egyes idegsejtek funkcióját; így módosították a fényt kiszimatoló muslica érzékszerveit is. A mostani patkánykísérletek eredményei ugyanakkor arra utalnak, hogy számos különböző sejttípus láthat el különböző feladatokat, méghozzá optogenetikai beavatkozás nélkül. Az elektródák által biztosított stimuláció révén az agykéreg alkalmazkodik az új feladatoz, anélkül, hogy elvesztenék a normális funkciójukat. A kísérleti patkány tehát továbbra is ézi, ha valami hozzáér a bajuszához, de az elektródáknak köszönhetően terminátorszerű infralátásra is szert tett.