Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Továbbra sem szállnak fel a Dreamlinerek

2013.02.22. 08:33

Lezárta a Boeing 787-es Dreamliner utasszállító repülőgépek üzemanyag-szivárgásával kapcsolatos vizsgálatát a japán közlekedési minisztérium, és a problémát pedig megoldottnak tekinti – jelentette a Nihon Keidzai Simbun japán üzleti lap pénteken.

A minisztérium azt közölte, hogy a gép üzemanyagtartályai közötti kerozinelosztást szabályozó rendszer csöveinek bevonatával voltak gondok, amelyek szelepek meghibásodásához vezettek. A minisztérium a hibák javítására vonatkozó instrukciókkal látta el az amerikai céget és a szelepek brit gyártóját.

A vizsgálatot azután rendelte el a japán kormány, hogy a Japan Airlines légitársaság egy 787-eséből január 9-én kerozin folyt el a bostoni repülőtéren, január 13-án pedig ugyanezen légitársaság ugyanazon gépénél észleltek üzemanyag-szivárgást a tokiói Narita légikikötőben.

A Boeing legújabb modelljét ideiglenesen világszerte kivonták a forgalomból, miután a típussal több váratlan esemény történt ez év elején. Két incidens a gép akkumulátorainak meghibásodása miatt következett be. Mivel az amerikai és japán légi közlekedési hatóságok ezzel kapcsolatos vizsgálata még tart, a gépek továbbra is a földön maradnak.

Csalódást keltő csodagép

A Boeing 787 Dreamliner utasszállítót a gyártó cég évekig a polgári repülést forradalmasító gépként mutatta be. A sok milliárd dolláros fejlesztés és 800 megrendelt gép után Japánban és az USA-ban is a földre rendelték az eddig munkába állt néhány tucat repülőt, hogy alapos műszaki kivizsgálásnak vessék alá őket. A Dreamliner eddigi repüléseit ugyanis kisebb-nagyobb technikai bakik, túlmelegedő akkumulátorok, szivárgó üzemanyag, kisebb fedélzeti tüzek kísérték. Baleset egyikből sem lett, de a csodagép hírnevének megtépázásához ennyi is elég volt.

A cég megmentésére legutóbb a SpaceX nevű magánűrcég tulajdonosa, Elon Musk jelentkezett be, aki az űrhajóiban is használt akkumulátorokat ajánlotta fel a lítium-ion akkukkal egyelőre sikertelenül próbálkozó Boeingnek.

A Boeing egyelőre hivatalosan nem kommentálta a felajánlást, de Musk egy Twitter-üzenetében azt írta, éppen a 787 tervezőcsapatának vezető mérnökével dolgozik együtt az akkuprobléma megoldásán.