Valér
2 °C
8 °C

Szállnak ki a bennfentesek a Facebookból

2013.02.26. 20:51

Peter Thiel, a Facebook első befektetője, aki 2004-ben 500 ezer dollárért a cég 10 százalékát kapta meg (alighanem az évtized legjobb üzletét kötötte, a tőzsdei bevezetéskor ez az üzletrész közel 10 milliárdot ért) a legújabb tőzsdei jelentések szerint eladja a részvényeit is a cégben. Thiel a Facebook-részesedésének nagy részétől tavaly augusztusban szabadult meg, most pedig a maradékot passzolta el a közösségi oldal egy másik nagy befektetőjének, az Adreessen Horowitz kockázati tőkebefektető társaságnak.

Bár az, hogy egy korai befektető kiszáll a cégből, általában azt az üzenetet közvetíti a tőzsde felé, hogy a tűzhöz közel állóként nem bízik a cégben, Thiel ügylete nem korbácsolta fel különösebben a kedélyeket. A Facebook korai befektetői a tőzsdére lépés után szerződésben vállalták, hogy bizonyos ideig nem adják el a részesedésüket, ezzel igyekezett a cég megakadályozni, hogy túl sok részvény kerüljön hirtelen a piacra, és a túlkínálat lenyomja az árakat. Mióta ez az önként vállalt moratórium lejárt, a legtöbb korai befektető fokozatosan adja el a részvényeit. Thiel kilenc év alatt nagyjából kétezerszeres hasznot ért el azzal, hogy meglátta Mark Zuckerbergben a fantáziát. A mai Facebookban nyilván ennek a növekedési potenciálnak a töredéke sincsen meg, így a benne álló pénz helyett kockázatos, de potenciálisan hatalmasat robbantó cégekbe teszik a tőkéjüket a Thielhez hasonló befektetők. Az eladási tilalom egyébként már szinte minden nagyobb korai befektetőnél lejárt, az egyetlen kivétel az orosz Digital Sky Technologies, ami 2009-ben 200 milliót, majd később még tobánni félmilliárdot tett a Facebookba, a résztulajdonuk ma szintén milliárdokat ér, de májusig nem dobhatják piacra.

Szintén eladta a részvényeinek egy részét Sheryl Sandberg, a cég operatív igazgatója, akit sokan csak Mark Zuckerberg bébiszitterének csúfolnak a cégben. Sandberg 5 millió dollárnyi résztulajdonán adott túl, és még 485 millió értékben van részesedése a cégében. Mint a vállalat napi ügyeit irányító igazgató, szigorú szabályok vonatkoznak rá a részvények adásvételével kapcsolatban, hogy ne merülhessen fel a bennfentes kereskedés vádja - éppen ezért tud egyszerre csak aránylag keveset piacra dobni a papírjaiból. Sandberg rendszeresen ad el a részvényeiből, amióta az önként vállalt kereskedelmi tilalom határideje lejárt. A Szilícium-völgyben egyébként az a pletyka járja, hogy a Facebook elhagyására készül, és a politikusi pályára lépést tervezi. Van már ilyen tapasztalata, a Facebook és a Google előtt a Világbanknál és az amerikai pénzügyminisztériumban is magas pozíciókon dolgozott az egyébként közgazdász végzettségű Sandberg.