Auguszta
-4 °C
2 °C

Mégsem nyit boltokat a Google

2013.02.27. 16:10

A közelmúltban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a Google saját, az Apple Store-ra emlékeztető bolthálózatot nyitna, ahol a saját termékeit árusíthatná. Annak ellenére, hogy a cég állítólag figyeli az ingatlanpiacot, megfelelő kiadó üzletek után kutatva, Andy Rubin, az Android vezetője azt nyilatkozta, hogy a vállalatnak nincs szüksége saját üzletekre.

Rubin azzal indokolta a cég döntését, hogy a vásárlóknak már nincs szükségük rá, hogy kézbe vegyék a terméket, mint néhány évvel ezelőtt. Rubin szerint ma már az interneten minden szükséges információ beszerezhető egy-egy termékről; azon túl, hogy elolvashatók a szakértői vélemények és a vásárlói beszámolók, az emberek a barátaik véleményére hagyatkozva is gyakran vásárolnak új eszközöket.

A fentieket Rubin a Mobile World Congress kerekasztal-beszélgetésén mondta el. Mint kifejtette, a Google hardverfejlesztései még mindig gyerekcipőben járnak. A Nexusról például úgy vélekedett, hogy önmagában nem elég ahhoz, hogy egy saját boltot elvigyen a hátán. Arra a kérdésre, hogy a Google tervezi-e a saját boltok nyitását, Rubin azt válaszolta, hogy a Google-nek nincsenek erre vonatkozó tervei.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft