A Dragon elérte a Nemzetközi Űrállomást
Kikötött a Nemzetközi Űrállomáson vasárnap a Dragon teherszállító űrhajó, élemmel, tudományos eszközökkel és más fontos berendezésekkel a fedélzetén. Az űrhajót az ISS robotkarjával sikerült befogni, amit Kevin Ford és Tom Marsburn űrhajós vezérelt, közölte a NASA.
A SpaceX vállalat által gyártott, ember nélkül repülő űrhajónak ez a harmadik útja. Az első tavaly májusban a kipróbálását szolgálta, és annak bizonyítását, hogy képes csatlakozni az ISS-hez. Tavaly októberben a második út során már rakományt is szállított az ISS-hez. A NASA 12 útra szerződött le a vállalattal. A Dragon pár hetet tölt majd a világűrben, miközben ki- és berakodják. Visszafelé több mint egy tonna rakományt, a kísérletek összegyűlt eredményeit hozza a Földre, Alsó-Kalifornia partjainál ereszkedik le ejtőernyővel a Csendes-óceánba.
A Dragon pénteken rendben elindult, 10 perccel a start után Föld körüli pályára is állt. Ezt követően azonban problémák jelentkeztek. A manőverezéshez használt négy hajtómű közül csak egy indult be, és nem sikerült a napelemek tábláinak kinyitása sem. A mérnökök több órán át foglalkoztak a problémákkal, mire sikerült egy ausztráliai átjátszó állomás közvetítésével küldött parancsok segítségével egy második hajtóművet is beindítani, és kinyitni a napelemek paneljait.