Hella
16 °C
28 °C

Teljes hátraarc a Dellnél

2013.04.02. 16:58

Michael Dell, a Dell alapítója egy munkatársainak címzett levélben felfedte a cég megmentését célzó tervei egy részét. Egyik ígérete szerint az eddiginél jóval többet szeretne költeni a tabletek és pc-k fejlesztésére.

Mint a gyártók egy része, a Dell is azzal próbálta túlélni a személyi számítógépes szegmensben történt pozícióvesztést, hogy az üzleti szférára koncentrált, valamint a hálózati- és szerver megoldásait kezdte el népszerűsíteni. Még maga Michael Dell is ezt az irányt erősítette egy évvel ezelőtt. A lakossági piac azonban túl értékes ahhoz, hogy teljesen elhanyagolják, ráadásul a Dellnél még mindig a bevétel jelentős részét jelenti. Emiatt váltana stratégiát az alapító és most mégiscsak a pc-kre és tabletekre fordított összeget növelné.

A Dell február elején jelentette be, hogy kivonulna a tőzsdéről, a megállapodás szerint egy konzorcium, amelynek a Microsoft is a tagja, 13,65 dollárt fizet részvényenként. A kivásárláshoz szükséges összeget az alapító, Michael Dell, a Silver Lake befektetői cég és a Microsoft finanszírozza, ez utóbbi kétmilliárd dolláros kölcsönnel járulna hozzá. Michael Dell mellett a Blackstone pénzügyi befektető társaság és Carl Icahn milliárdos befektető is vásárlási ajánlattal jelentkezett a számítógépgyártó cég iránt.

Dell a fenti terveken kívül még a fejlődő országokra koncentrálna, jóval több pénzt költene Brazíliára, Oroszországra, Indiára, Kínára, növelné jelenlétét Ázsiában, Dél-Amerikában, Közép-Kelet-Európában, Afrikában és a Közel-Keleten. Ami a felhasználókat illeti, meg szeretné könnyíteni nekik az eszközök használatát. Hiszi, ha egyszerűsítik az eszközöket, akkor könnyebben tudnak majd dolgozni a cég gépein.

Michael Dell új stratégiája jókora fejlesztéssel járna, hatalmas összegeket kellene ezekre a területekre fordítani. Az alapító szerint azzal, hogy kivonulnak a tőzsdéről ezt meg is tehetik, mert nem kell állandóan a részvényesekre gondolniuk, nem kell negyedévente aggódniuk a profit miatt.