Valér
-2 °C
0 °C

Grönlandra költözött a Pirate Bay

2013.04.09. 18:21

Másfél éven belül a harmadik doménnévre vált a világ leghíresebb torrentoldala, a Pirate Bay. A svéd központú oldal készítőit évekkel ezelőtt ítélték el jogerősen, börtönre, illetve csillagászati összegű kártérítésre, de maga az oldal azóta is fut, a valós idejű statisztikák szerint most éppen 6,2 millió felhasználó van becsatlakozva rá, akik 56 millió fájlt osztnanak meg, és 16 milliót töltenek le éppen. Az oldal eredetileg a thepiratebay.org címen volt elérhető, ahonnan 2012 elején a svéd .se domén alá költöztek, ahol az amerikai hatóságok keze nem éri utol őket, és nem tudják elvenni tőlük a doménnevüket. Most azonban Svédországban is hasonló veszélybe került az oldal, pár hónapja az illegális foci- és jégkorongstreameket közvetítő p2ptv.se oldaltól kobozták el a hatóságok bírósági döntés alapján a doménnevet, és a precedenssel felmerült a veszélye annak is, hogy a Pirate Bay is így fog járni.

A torrentoldal fenntartói ezt megelőzve léptek, és az oldal tegnap óta a .gl domén alatt érhető el. A .gl Grönland felső szintű doméncíme, amit a helyi távközlési hivatal, a Tele Greenland felügyel. Az egyetlen, nemzetközileg ismert oldal, ami eddig ezen a doménen élt, a Google URL-rövidítő szolgáltatása, a goo.gl volt. Az egyszeri felhasználók sokat nem vesznek észre a változásból, ha nem az új címet írják be a böngészőjükbe, a régi svéd cím is ide irányítja a látogatókat automatikusan. Az új doménnel viszont új ip-címek is járnak, így előfordulhat, hogy olyan országokban, illetve netszolgáltatóknál, ahol eddig tiltólistán volt a Pirate Bay, most újra elérhető lesz az oldal - legalábbis addig, míg nem frissítik az adott szervezetek a feketelistáikat. Vonatkozik ez a Google-re és a többi keresőmotorra is, amelyeknek az adatbázisaiból a jogtulajdonosok évente több százezer (a tavalyi statisztika szerint csak a Google-ből 870 ezer) Pirate Bayre mutató URL-t tiltatnak ki. Ezek most egytől egyig újra feltűnnek a .gl domén alatti új címeikkel.

A szórakoztatóipari óriáscégek lobbijának hajtóvadászata a Pirate Bay ellen tehát új terepen folytatódhat. Grönland hivatalosan autonóm területként Dánia része, de saját parlamentje és kormánya van (ezen felül két képviselőjük ül a dán parlamentben is). Gazdaságilag az ország erősen Dániától illetve az EU-tól függ, valószínűleg az oldal betiltásával próbálkozó jogi hadjárat is rajtuk keresztül próbálkozik majd.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!