Brutális a NASA új rovere

Új rovert mutatott be a NASA: a Grover névre keresztelt monstrum május harmadikán kezdi el a kutatásokat Grönland nehezen megközelíthető, jeges vidékein. Teljes neve Goddard Remotely Operated Vehicle for Exploration and Research.

A lánctalpas az amerikai űrhivatal szerint leginkább egy harckocsira hasonlít, 1,8 méter magas, 363 kilogramm, és felszerelték egy nagyfrekvenciájú elektromágneses hullámokat kibocsátó földradarral, amelyet a környezet vizsgálatára használ majd. A cél, hogy többet tudjanak meg a kutatók erről a területről a későbbi benépesítéshez.

A NASA reményei szerint a Grover csapata információkat szállít majd a Grönlandi jégtáblákról, amelyek sokat olvadtak 2012 nyarán, amikor a szokásosnál is melegebb volt. A radart egyébként már korábban is bevetették, akkor még motoros szánokról és a terület felett átrepülő repülőkről pásztázva a földfelszín alatti régiókat.

A Grover viszont sokkal olcsóbb megoldás lehet: az egyik, Summit Camp nevű állandó táborból indítva a kutatók távolról irányítják majd. A tesztek várhatóan június 8-ig tartanak, addig wifin keresztül vezérlik a robotot.

Az energiát napelemekből nyeri, az adatokat műholdon keresztül, valós időben továbbítja az állomásra. Elszaladni biztos nem fog, maximum két kilométer per órás sebességre képes.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Tech-Tudomány
A tanévkezdés és az influenzaszezon miatt a fiatalok könnyebben megfertőződhetnek majd

A WHO félti a fiatalokat, de a szakemberek jobban fel lesznek készülve, mint tavasszal voltak.

augusztus 27., 19:57