Robotlegyet építettek amerikai kutatók

Két centiméter hosszú és mindössze 0,08 gramm tömegű robotlegyet hoztak létre a Harvard Egyetem kutatói. Kevin Ma és csapatának találmánya egészen új rálátást nyújthat a rovarok repülésének működésére. A házilégyre hasonlító műrovar két szárnyával másodpercenként 120-at ver, valódi párja ennél tízzel több szárnycsapásra képes. A robotlégy szárnyai 110 fokban nyithatóak, míg az igaziéi akár 120-150 fokig is széttárhatók. A műlégy képes alapvető manőverek végrehajtására, valamint akár egy helyben is tud lebegni a levegőben.

A dolognak egyetlen szépséghibája van, hogy a 19 milliwattos teljesítményt jelenleg csak hálózati áramforrásról tudják biztosítani a kutatók, de tervezik az elemmel ellátott robotlégy létrehozását is.

Az apró műrovar már eddig is rengeteg kihívás elég állította fejlesztőit, mivel csak különleges anyagok képesek a szükséges teljesítményt nyújtani a fellépő terhelés mellett. Így a kutatók például olyan anyagból hozták létre a szárnymozgató izmokat, amelyek piezoelektromos tulajdonságokkal bírnak, azaz elektromos feszültség hatására megváltoztatják az alakjukat.

A légy az egyik legügyesebb levegőakrobata: villámgyorsan képes elkerülni a veszélyt, sőt, képes egy szélben mozgó virágon landolni. Ezért nemcsak megfigyelés szempontjából érdekes, de jó alap a miniatűr, repülő robotok létrehozásához is – vélik a kutatók.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40