Titkos adatok helyett pornót lopott a volt NASA-dolgozó

Leszállásra kényszerített egy repülőgépet az FBI március 16-án, mert a fedélzetén utazó Bo Jiangnál a NASA egy laptopja volt. Jiang, a PhD-s villamosmérnök korábban a NASA hamptoni, Virginia állambeli üzemében dolgozott, és nemrég küldték el őt onnan a republikánus kongresszusi képviselő, Frank Wolf nyomására. Wolf szerint Jiang és más kínaiak alkalmazása is biztonsági kockázatot jelentett – írta az Ars Technica.

Azonban miután Jiangot leszedték a gépről, gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy veszélytelen: a laptopon nem voltak fontos NASA-adatok, és a kínainak korábban sem volt hozzáférése ezekhez. Szupertitkos akták helyett viszont illegálisan letöltött filmek és töménytelen mennyiségű pornó foglalták a memóriát: miután elvesztette munkáját, a mérnök szórakozással töltötte az időt, amíg le nem járt a tartózkodási engedélye.

A letartóztatás után Wolf weboldaláról eltűnt az általa kiadott elfogatóparancs, amelyben azt írta: aggódik, hogy a laptopon a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg számára fontos high-tech információk lehetnek. Habár Jiang bűnösnek vallotta magát a hivatali számítógépes biztonsági szabályok megsértésében, a pénteki bírósági jelentés szerint a laptop ügye „megoldódott”, és nincs szó bírságról.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34