Túl a százmillión a Windows 8

A Microsoft hétfőn bejelentette, hogy az eladott Windows 8-ak példányszáma átlépte a százmilliót. Az új operációs rendszer ugyanolyan népszerű, mint a Windows 7 volt fél évvel a megjelenése után, de egyesek szerint kétséges, hogy a Windows 8 tartani tudja-e az eddigi növekedési ütemét. A Windows 7 ugyanis főleg a sikertelen, sokat kritizált Vistának, illetve az akkor már korosnak számító Windows XP-nek köszönhette, hogy már az első év alatt 240 milliót adtak el belőle. A jól sikerült Windows 7-et viszont nincs értelme lecserélnie annak, akik még nem akarnak új számítógépet vásárolni.

A Microsoft számára kulcskérdés, hogy mennyire tudja leszorítani a Windows 8-as tabletek és érintőképernyős notebookok jelenleg magas árát. Az Intel pénzügyi igazgatója néhány hete azt mondta, hogy a Haswellre és Bay Trailre épülő Windows 8-as termékek várhatóan 300-400 dolláros sávba is süllyedhetnek az év végére, ami már sokkal szélesebb réteg számára teheti vonzóvá ezeket a termékeket.

Tami Reller, a Microsoft marketingigazgatója megerősítette, hogy hamarosan érkezik a Windows Blue kódnevű frissítés; ezt hivatalosan valószínűleg Windows 8.1-nek fogják hívni. A frissítés megjelenési dátuma még nem ismert, de valamikor év végén lesz elérhető.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40