Linuxra áll át a nemzetközi űrállomás

Windowsról Linuxra állítják át a nemzetközi űrállomáson az űrhajósok által használt laptopokat, jelentette be a NASA. "Megbízható és stabil operációs rendszerre volt szükségünk, amit mi magunk tudunk a saját igényeink szerint alakítani, ha úgy hozza a szükség" - indokolta a váltást az űrügynökség szóvivője, Keith Chuvala.

Az asztronauták gépein a Debian Linux 6-os verziója fog futni, ami már több mint két éves, így volt ideje kiforrni és kinőni a gyerekbetegségeit. A Debianból egyébként néhány napja jelent meg az új, 7.0 verziószámú változat. Az űrállomáson, illetve a NASA földi központjaiban már eddig is sok gép futtatott Linuxot, ez az esetek többségében a Red Hat Enterprise egyik speciális változata, a Scientific Linux volt.

Linux fogja irányítani az ISS-re kerülő első humanoid robotot, a Robonaut R2-t is. Az emberszabású robotot olyan feladatokra fogják használni, amelyek túl veszélyesek vagy megterhelőek lennének egy űrhajós számára. A Linux kiemelkedő rugalmasságát mutatja, hogy robotoktól laptopokon át szuperszámítógépekig képes számítógépeket irányítani olyan környezetben, ahol a legkisebb hiba is emberéletekbe és dollármilliárdokba kerülhet.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34