Feltörték a Google ausztráliai irodáját

Két biztonságtechnikai szakembernek sikerült feltörtnie a Google ausztráliai épületét, amelynek vezérlőrendszere elérhető volt az internetről. A cég sydney-i irodájában a Wharf 7 nevű rendszert használta, amely számítógéppel vezérli a szellőztetést, légkondícionálást, a lámpákat és a tűzoltó berendezéseket.

A Cylance nevű amerikai cég kutatói Billy Rios és Terry McCorkle a Shodan nevű, hekkereknek kifejlesztett keresőn, a Shodanon találtak rá az internetre kitolt épületre. Egyszerűen be tudtak lépni: a szoftver az alapjelszót használta (anyonesguess). Onnantól pedig hozzáfértek a rendszerekhez, kijelzőkhöz, beállításokhoz.

Fotó: cylance.com

A kutatók nem változtattak a rendszer működésén, pedig innentől úgynevezett rootkitet is telepíthettek volna, amivel aztán további rendszerekbe is megoldódott volna a behatolás.  Az incidenst maguk a kutatók jelentették a Google-nek. A cég megköszönte az együttműködést, a rendszert pedig azonnal lekapcsolták a netről. A Wired szerint külsős cég telepítette és állította be a keresőóriás irodájában a szoftvert, amelyben egyébként már korábban is több sérülékenységet találtak.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40