Helyére került az új WTC csúcseleme

A 2001-es terrortámadásban elpusztult World Trade center helyett épített One World Trade Center nevű épület múlt pénteken készült el. Az építkezés utolsó látványos szakasza volt, amikor a nyugati félteke legmagasabb épületének tetejére felhelyezték a csúcs utolsó elemét is. New York legújabb felhőkarcolója ezzel az elemmel érte el a szimbolikus 1776 lábas magasságot. Méterben ez a kevésbé jelentőségteljes 541-nek felel meg.

Hogy megörökítsék és egyben megünnepeljék a torony elkészültét, az New York-i és a New Jersey-i kikötői hatóság egy GoPro kamerát szerelt a csúcs utolsó elemére, ami rögzítette, ahogy azt a munkások a helyére emelik és rögzítik a szédítő magasságban. A halszemoptikával ellátott, szép lassan fél kilométernél is magasabbra emelkedő felvevő valóban ritkán látott filmmel ajándékozta meg az ilyesmire fogékony érdeklődőket.

A felvétel nem a mostanában divatos időugrásos (time lapse) technikát használja, hanem tulajdonképpen valós időben mutatja meg az emelkedést. A kilenc perces felvétel elején azt látjuk, ahogy a munkások az 1701 láb magasságban kialakított átmeneti állványzaton állva készítik elő a 17. csúcselemet, a végén pedig ahogy feszítővasakkal a helyére noszogatják azt.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34