Júniustól kapható az Nvidia Shield konzol

A grafikus csipeket gyártó Nvidia a hivatalos vállalati blogján bejelentette, hogy mostantól előrendeléseket vesz fel a Shield nevű játékkonzolra, amely a januári CES 2013 kiállítás egyik legnagyobb szenzációja volt. Az Androidot futtató eszköz 350 dollárba kerül és júniusban szállítják le a vevőknek.

A Shield egy hordozható konzol, nagyjából akkora, mint egy kontroller. Felhajtható érintőkijelzője 5 hüvelykes, 720p felbontású, de a kütyü akár a tévére is ráköthető, ha száz centin akarjuk élvezni a kedvenc játékunkat. Ebben az eszközben jelenik meg először a négymagos Tegra 4 processzor, aminek az a különlegessége, hogy 72 grafikus mag és 2 gigabájt RAM egészíti ki, tehát valódi erőgépről beszélünk. Már csak az a gyanús, hogy az akku élettartamáról kevés szó esik, pedig egy hordozható gép esetében ez is lényeges szempont. Egyébként a Shield tele van minden jóval: van benne gps, bluetooth, microUSB csatlakozó és a 16 gigabájtos belső tárhely microSD kártyával bővíthető.

A felhasználóknak nem kell aggódniuk a játékok miatt, hiszen a gépen Android fut, tehát hozzáférnek a Google Play és az Nvidia TegraZone szoftvertboltok kínálatához. Emellett az Nvidia egy olyan funkció fejlesztésén dolgozik, amely lehetővé teszi majd a pc-s játékok átsugárzását a Shieldre. Így a konzolon nemcsak a mobilozóknak szánt Angry Birds és társai lesznek elérhetők, hanem a profi gémereknek szánt játékok is.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59