Angelika
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Zeneszolgáltatást indít a Google

2013.05.15. 13:35

Tegnap több lap – köztük a belső forrásra hivatkozó The Wall Street Journal is – megírta, hogy a szerdán kezdődő éves fejlesztői konferenciájára készülő Google még a héten elindít egy fizetős zenei streamszolgáltatást.

Az értesülések szerint a Google megállapodott a legnagyobb kiadókkal (Universal Music Group, Sony Music Entertainment, illetve a Warner Music Group), és a szerződés értelmében állítólag az előfizetési díj ellenében a felhasználók korlátlanul férhetnek hozzá a kiadók által biztosított zenei adatbázishoz.

A Google-nak egyébként van már hasonló zenei szolgáltatása, a Google Music, melyet 2011-ben indított el a Google Play alkalmazásbolt részeként, és amelyet az androidos készülékeken lehet igénybe venni. Ennek modellje azonban inkább az iTuneséhoz hasonlít, mivel itt meg lehet vásárolni a dalokat vagy albumokat, míg az új, szintén az Androidra épülő szolgáltatás előfizetési lehetőséget kínál. A bővítés oka lehet az is, hogy a digitális zeneértékesítés nem hozta a remélt bevételt: korábban úgy számoltak, hogy idénre már eléri a 2 milliárd dollárt az árbevétel, de a források szerint ennek csak a töredéke realizálódott.

Az egyéb részletekről egyelőre még nincsenek információk, például hogy mennyi lesz a havi előfizetési díj, illetve, hogy lesznek-e reklámok a szolgáltatásban, lesz-e ingyenes verzió stb. Összehasonlítási alapot adhat a hazánkban is elérhető Deezer, amely havi 7 euróért ad korlátlan hozzáférést, és a zenék bármilyen eszközön lejátszhatók.

A Google szóvivője – természetesen – nem kívánta kommentálni az értesüléseket.