Kvantum-szuperszámítógépet vett a Google

Új, a kvantumfizika alapjelenségét kihasználó számítógépet telepítenek a NASA egyik laborjában. A gép teljesítménye a Google, a NASA és más cégek tudósai között oszlik majd meg, és mivel a D-Wave 2 egy hagyományos processzor sebességének 3600-szorosára képes, bőven lesz mit szétdobni a kutatók között.

A D-Wave nem kvantumszámítógép, de a kvantummechanika alagútjelenségét használja, vagyis azt a tényt, hogy az alagúthatás révén a részecskék képesek áthatolni olyan gátakon, melyeken a klasszikus fizika törvényei szerint nem lenne lehetséges. Az erre épülő eljárás lényege, hogy a gép egy adott probléma összes megoldását nem egymás után, sorban teszteli, hanem egyszerre, és az így előálló valószínűségi mátrixból választja ki a lehető legjobb végeredményt. Ez teszi lehetővé, hogy bizonyos matematikai feladványokat a gép a másodperc törtrésze alatt oldjon meg.

Az idén őszre elkészülő, szerszámos kamra méretű számítógép 15 millió dollárba kerül, de ebben benne van az alkatrészeket közel abszolút nulla fokra hűtő hűtőberendezés is. Idén már a Lockheed Martin is vett egy ilyen gépet, egész pontosan ők a korábban vásárolt előző generációs gépet bővítették az új lehetőségekkel.

A Google arra használná a kaliforniai Ames Research Centerben felállított gépet, hogy tesztelje, milyen hatásai lesznek a jövő kvantumszámítógépeinek a gépek tanulási folyamataira. A közelmúltban volt már több hasonló kísérlete is a keresőóriásnak, de a jövőben a hétköznapokban is megjelenhet a technológia. A cég automata autói, a környezetüket felismerő és azonosító Google-szemüvegek, a hang- vagy képmintákra alapuló keresés vagy a Google keresőjébe beömlő információn alapuló jövőtervezés és előrejelzés mind olyan terület, ahol jól jöhet egy szupergyors számítógép.

Ugyanakkor tudni kell, hogy a kvantum- vagy a kvantumszerű számítógépek még nagyon gyerekcipőben járnak. A tudományterületen dolgozók a D-Wave-et fejlesztő cég vezetője szerint teljesen rossz irányba indultak el a kutatások elején, amikor kvantum logikai kapukat kezdték a jövő kvantumszámítógépeinek alapjaként kezelni. A D-Wave természetesen nem az első, ami az alagúthatásra épít, ugyanez az alapja a flashmemória és a pásztázó alagútmikroszkóp működésének is.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34