Több millió sort töröltek a Chrome forráskódjából

A Google bő egy hónapja jelentette be, hogy a Chrome böngésző fejlesztésében szakít az addigi hagyománnyal és a Webkit renderelő motort lecseréli egy saját készítésű programmodulra, a Blinkre. A renderelő motor a böngésző központi eleme, ez értelmezi a html kódot, a CSS-eket, ez jeleníti meg a weboldalakat, és futtatja a Javascriptben írt kódokat. Nagyjából ettől függ, hogy az oldalak megjelenítése mennyire gyors, illetve hogy minden úgy néz-e ki a böngészőnkben, ahogyan azt az oldal építője tervezte. A Webkit az egyik legnépszerűbb ilyen motor volt, amikor a Chrome megjelent. Eredetileg KHTML néven futott, az Apple mérnökei erre alapozva kezdték a továbbfejleszteni 1998-ban, majd 2005-ben nyílt forráskódúvá tették a rendszert.

A Google és az Apple programozói között régóta folytak már viták a Webkit további fejlesztéséről, amelyek végül ahhoz vezettek, hogy a Google saját motort írt, ez lett a Blink. A Google I/O 2013 konferenciáján a Chrome programozócsapatának előadásán elhangzott, hogy a Blink bemutatkozásával eddig 8,8 millió programsort tudtak törölni a Chrome teljes forráskódjából, ez volt az a ballaszt, amihez az Apple ragaszkodott, hogy a motor kompatibilis legyen mindenféle ősi rendszerekkel, platformokkal és a régi önmagával. Ráadásul a további fejlesztés is jelentősen felgyorsulhat ezzel a könnyítéssel.

Az előadáson mutattak is néhány demót, ami a Binkkel futó böngésző képességeit csillogtatta, a legmeggyőzőbb az volt, amikor egy extrém nagy méretű oldal megjelenítését 4 másodpercről 32 ezred másodpercre csökkentette az új motor. A cég azt is bejelentette, hogy a Blink iránt élénk az érdeklődés, többek között az Intel, az Adobe és a Microsoft is jelezte, hogy szívesen közreműködne a fejlesztésben, illetve felhasználná a program egyes moduljait a saját termékeiben. Különösen a Microsoft lépése meglepő, hiszen az Internet Explorer miatt a cégnek már van saját, böngészőkbe szánt renderelő motorja, a Trident.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34