Többet vár a Google-től az EU

Az Európai Unió versenyjogi biztosa jóval több lemondást vár a Google-től annak érdekében, hogy lezáruljon a három éve tartó, a keresőt érintő vizsgálatsorozat. Joaquin Almunia helyt adott a céget ért kritikáknak, és azt mondta, az EU valószínűleg azt fogja kérni a Google-től, hogy bizonyos pontokon alakítsa át a keresési rendszerét.

Egy hónappal ezelőtt a Google felajánlotta, hogy megjelöli a saját termékkeresőjének ajánlatait a keresési találatok listájában (ez főként speciális kereséseknél fordult elő, mint a Magyarországon egyébként nem is mindig elérhető áru-, szállás-, vagy repülőjegykeresők). A felajánlás azután jött, hogy több cég, köztük a Microsoft is azzal vádolta a Google-t, hogy kiszorítják őket. Még az európai fogyasztóvédőket is vizsgálatokra biztatták.

A cég mostani ajánlata sem jó a kisebbeknek, a brit árösszehasonlító oldal, a Foundem és a német térképészeti cég, a Hotmaps azt mondja, hogy a Google ajánlata után a kisebb cégeket arra kényszerítik, hogy egymással versenyezzenek, a kereskedők jobban függővé válnak a Google-től.

Az európai hatóságok eredetileg május 26-ig adtak időt a cégeknek, hogy reagáljanak a Google javaslatára. A cégek nyomására azonban meghosszabbították ezt a határidőt június 27-ig. Almunia azt mondta, hogy megvizsgálják az összes választ, de már most valószínűsíti, hogy megkérik a Google-t, változtassanak vállalásaikon.

A versenyjogi biztosnak azt is el kell döntenie, hogy indítson-e hivatalos eljárást a Google ellen az Android operációs rendszer miatt. Már kaptak hivatalos bejelentést a rendszer zártságával kapcsolatban, de még nem döntöttek az eljárásról.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59