Gyárat vált az Apple

Az Apple csökkentené fügőségét a Foxconn gyártól, a Wall Street Journal értesülései szerint annak riválisával, a Pegatronnal fűzte szorosabbra kapcsolatait. A Pegatron gyártja az iPhone-ok és iPad minik egy részét, így már van tapasztalata az Apple-lel.

A cég feladata most az olcsóbb iPhone-ok gyártása lenne, amelyeket állítólag még idén bemutat az Apple. Hiába a régi együttműködés a Foxconn gyárral, Tim Cook vezérigazgató szeretné, ha több lábon állna a cég.

A váltásnak köze lehet az iPhone5 körül tapasztalt gyártási problémákkal. A Foxconn egy meg nem nevezett vezetője azt állította a Wall Street Journalnak, hogy az új iPhone gyártása sokkal komplikáltabb, mint az eddigiek. Hovatovább, ez a legbonyolultabb készülék, amit eddig gyártottak.

A két cég nem reagált az újság értesüléseire. Ugyanakkor tény, hogy a Pegatron munkásokat toboroz gyáraiba, Kínában például negyven százalékkal nő a munkaerő az év második felére.

Szakági elemzők már régóta várják az olcsóbb iPhone megjelenését, de az Apple eddig tartotta magát a korábbi üzletpolitikájához, hogy csak egyféle készüléket mutatnak be. Most megint felmerült, hogy a cég szeptemberben bemutat egy 300 dolláros készüléket, amely megdobhatja az eladási számokat.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34