A Google feltalálta a jelszótablettát

Az All Things Digital D11 című konferenciáján tartott előadást Regina Dugan, a Google által felvásárolt Motorola speciális projektekkel foglalkozó ágának vezetője. Dugan korábban a Pentagon katonai célú kutatás-fejlesztéssel foglalkozó ügynökségét, a DARPA-t vezette (az első nő volt ezen a poszton), azelőtt pedig az amerikai védelmi minisztériumban vezetett terrorizmus elleni technológiákat fejlesztő csoportokat, illetve a hadsereg speciális tanácsadója volt.

A Google-nél új, innovatív biztonsági technológiákkal foglalkozik Dugan csapata, ezek közül mutatott be kettőt a konferencián, mindkettő a felhasználók hagyományos, jelszó-begépeléses azonosítását váltaná le. A jelszó vagy PIN-kód rég túlhaladott, ezer sebből vérző megoldás, amit mégis szinte mindenhol alkalmaznak, online és offline egyaránt. Egy jelszót ki lehet találni, adatbázis feltörésével vagy adathalász támadással ellopni, ráadásul az emberek hajlamosak egy jelszót több helyen is használni, így ha az egyszer illetéktelen kezekbe kerül, rögtön több helyen is támadható vele az adott felhasználó.

Az egyik megoldás, amivel a Motorola kísérletezik, egyfajta digitális tetoválás lenne, ezt Dugan a saját karján mutatta be. Ez egyedileg azonosítja a viselőjét, mint egy ujjlenyomat-olvasó vagy retinaszkenner, de az olvasó egyszerű és olcsóbb. A tetoválás természetesen eltávolítható. Ennél is érdekesebb a jelszótabletta, egy vitamintablettára emlékeztető kis kapszula, amit le kell nyelni, és az ember gyomrában, a működéséhez szükséges energiát a gyomorsavból véve, egy 18 bites kódot sugároz, amit a megfelelő vevő jelszóként tud értelmezni.

Dugan az előadásában elmondta, megvan az esély rá, hogy ezek az ötletek végül életképtelennek bizonyulnak. "Ha biztosítani akarod az újításaid tökéletes  kudarcát, csak annyit kell tenned, hogy biztosra mész és csökkented a kockázatokat. Az unalom az innováció legnagyobb ellensége" – foglalta össze a projektek ars poeticáját.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59