A Google újra feltalálja a rádiót

2013.06.09. 11:32
Bár Magyarországon ebből egyelőre szinte semmit nem lehet érzékelni, Amerikában és Nyugat-Eupában az online rádiók forradalmától volt hangos az internet az elmúlt egy-két évben. A Skandináviából indult Spotify 26 millió (ebből 5 millió fizető), az amerikai Pandora közel 70 millió hallgatót ér el havonta, utóbbi a tőzsde szerint 3 milliárd dollárt ér. Mind a kettő sokkal jobb, mint bármilyen hagyományos zenei rádió: nincs duma, reklám alig, a több millió számból álló kínálatból mindenkinek az egyéni ízléséhez igazítva válogat össze a rendszer saját csatornát, és ha mégsem tetszik egy zene, szabadon átugorhatjuk. Régóta pletykálják, hogy az Apple is beszállna a buliba, aztán május közepén hirtelen a Google megelőzte, és elindította a saját rádióját, az All Accesst. Kipróbáltuk, hogy megtudjuk, megér-e egy húszmillió darabos mp3-gyűjtemény és pár okos algoritmus havi tíz dollárt.

Kezdjük rögtön a rossz hírrel: az All Access, bár a neve akár a híres Kodály-idézetre is utalhatna, egyelőre nem jelenti azt, hogy a zene mindenkié. A Google-rádió első nekifutásban csak Amerikában elérhető, és a cég hazai képviseletén kérdésünkre nem is tudták megmondani, mikor tervezik a magyar startot. Vagy akár az európait. Ezzel együtt a Google belépésével a piacra hirtelen megsokszorozódott az esély arra, hogy a nagy online rádiók záros határidőn belül betörjenek Hegyeshalomnál. Addig is lássuk, miből maradunk ki.

Az All Accesst a Google Playen érhetjük el böngészőből vagy androidos appon keresztül. Az első hónap ingyen van, utána havi 10 dollárba kerül – ingyenes, korlátozott tudású vagy reklámokkal megtámogatott verzió, mint a vetélytársak többségénél, nincs. Mindezért kapunk a Google adatbázisából nagyjából 18-20 millió számot (konkrét adat nincs, az About menü egy ideig 18 milliót írt, aztán ezt gyorsan átírták több millióra – igazából teljesen mindegy, ez nettóban bő száz évnyi zene, pár millió ide vagy oda már nem számít), ami mellé a saját készletből feltölthetünk még 20 ezret.

Bár a fájlcserélőkön felnőtt generáció hörcsögösztöne nyilván összehordott ennél nagyobb gyűjteményeket is, azért ez a Google-féle adagból hiányzó kedvenceink pótlására valószínűleg elég lesz. És a rendszer még csak nem is kér áfás számlát meg eredetiségvizsgálatot, azt töltünk fel, ami jólesik, megosztani mással úgysem tudjuk. Még jobb, hogy netkapcsolat nélküli esetekre le is tölthetünk zenéket, 320 kpbs minőségben. Ez így összességében, ígéret szintjén legalábbis, azt jelenti, hogy hacsak nincs egészen elvetemülten hipszter ízlésünk, a havidíjunkért cserébe a világ összes zenéjét megkapjuk, felhőben tárolva, szinte bárhonnan szabadon elérhető módon, hótisztán, legálisan.

A bőség zavara

A valamennyire is kommersz zenékből, amelyek mondjuk valaha bármilyen amerikai slágerlista közelébe jutottak, a kínálat természetesen hibátlan; ami a zenerádiókban megy vagy ment, azt garantáltan itt is megtaláljuk. Klasszikus zenében hasonlóan tökéletes kiszolgálást kapunk Beethoven, Mozart, Vivaldi és a többiek azért csak fejenként száz-száz albummal szerepelnek, mert az All Access keresője csak ennyit jelenít meg. Filmzenéknél szintén nem lehet belekötni a Google-rádióba.

A kevésbé ismert és kommersz műfajoknál már nem ennyire rózsás a helyzet. Véletlenszerűen négy előadóra kerestem rá a telefonomon legutóbb játszott zenék listájáról (a „de szar az ízlésed haver” jeligére beküldött olvasói levelek feladói között egy éves Index-előfizetést sorsolunk ki!).

Igor Presnyakov orosz gitáros egy albummal szerepel az All Accessben a hat kiadottból, ThePetebox brit beatbox-művésznél az arány egyből egy, az Axis of Awesome ausztrál vicc-rockbandánál ötből egy (csak épp a legnagyobb slágerük, a YouTube-on 50 millió megtekintés felé közelítő Four Chord Song nincs meg), DJ Faroff spanyol mashup DJ-t viszont egyáltalán nem ismeri a rendszer. Sőt, a műfaj (a mashup olyan remixeket jelent, amikor egy szám zenei alapjára egy teljesen más műfajú másik szám énekszólamát keverik rá, egészen meghökkentő és vicces eredménnyel) úgy általában alig képviselteti magát a Google rádióján. Ez minden bizonnyal abból fakad, hogy nem hivatalosan kiadott albumokon terjed, hanem YouTube-on és ingyenes letöltésekben a mixerek saját weboldalain – és úgy tűnik, ez jelenti azt a határt, ami már (vagy jelenleg még) túl underground az All Accessnek.

Magyar zenékkel kapcsolatban nem tápláltam különösebb illúziókat, aztán pozitívan csalódtam. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és ByeAlexszel kezdtem a keresést. A Google-rádió csattanós választ adott a pesszimizmusomra, a Kedvesemet rögtön három verzióban dünnyögi az Európa-hírűvé vált hipsztersapkája alól Magyarország első számú zenei exportcikke.

A MAHASZ aktuális toplistáján az élmezőnyben magyar előadók rajta kívül négy magyar előadó szerepel, rájuk keresve az All Accessben elég vegyes eredményeket kaptam. Ákos 17 albummal szerepel a kínálatban, a Quimby szintén elég jól reprezentált (négy album) de a GRB egyáltalán nincs a kínálatban – viszont megismerhettem egy azonos néven futó, nyolcvanas évekbeli katalán punkbanda meglehetősen rémisztő munkásságát. Azt, hogy „Majka, Curtis, BLR feat Pápai Joci” nehezen tudtam tudtam röhögés nélkül beírni a keresőbe, de menetrendszerűen jött rá a találat, a Nekem ez jár című opusz. Valamint járulékos találatként olyan gyöngyszemek, mint a bolgár Ilija Lukov Majka Molitva című örökzöldje, amit ezúton is ajánlok az ózdi hős figyelmébe egy esetleges duettre.

Szól a rádió

Az egyes számok és albumok lejátszása (utóbbival az All Access máris többet ad, mint a Pandora) mellett a Google a hagyományos rádiós megoldást is támogatja, van kismillió, rádiócsatornának kinevezett, előre összerakott lejátszási lista, ilyet magunk is csinálhatunk korlátlan mennyiségben, és meg is oszthatjuk másokkal. Bármilyen számot lejátszva kérhetjük, hogy az All Access generáljon belőle rádióadót, ilyenkor hasonló stílusú zenéket pakol mellé a lejátszási listára. Bármilyen számot lájkolhatunk vagy unlájkolhatunk, előbbiek nagyobb eséllyel kerülnek majd be a rádióválogatásokba, utóbbiak soha. A rendszer az egyes számok lejátszási számai, az átugrásuk, a lájkjaink/unlájkjaink alapján lassan kiismeri az ízlésünket, és egyre inkább olyan zenéket tesz elénk, amiket valóban kedvelünk. Ezt centire ugyanígy csinálja a Pandora meg a Spotify is.

Nekem belépés után, szűzen, első ajánlatként az Imagine Dragons Radioactive-jét dobta a gép, azzal nem lehet nagyon mellélőni, elvégre ha bármilyen, hangkeltésre alkalmas elektronikus eszközt bekapcsol ma az ember, nagy eséllyel ez fog megszólalni belőle. Albumokból a Hobbit-filmzenét, David Guettát és Katy Perryt ajánlotta az All Access, amit viszont határozott kétharmados többséggel visszautasítok. Ez egyben azt is jelzi, hogy más Google-szolgáltatásokból származó adatok, mondjuk a YouTube-on megnézett klipek listája nem segít az All Accessnek az ízlésünk kifürkészésében. A hangminőséget a sávszélességünkhöz optimalizálja a rádió, ha nem finnyás audiofil az ember, nem lesz hiányérzete. Ha az, akkor meg úgysem online streamben fog zenét hallgatni. Különösebben sok erőforrást nem eszik, három megabites kapcsolat mellett normál netezésben észrevehetetlen a zenei stream által lefoglalt sávszélesség.

A lejátszási listákat 25 számra előre látjuk, és szabadon ugrálhatunk bennük, hozzáadhatunk, törölhetünk – ez meglepő módon nagy durranásnak számít, a többi online rádió nem, vagy csak korlátozottan engedi hogy a vége előtt elnyomjunk egy zenét, és kérjük a következőt, és nem is mutatja meg, mi mindent tervez lejátszani az aktuális szám után. Ebben a legjobb az, hogy egy véletlenszerűen a lejátszási listánkba bekeveredő és megtetsző szám előadójának rögtön meghallgathatjuk pár másik számát vagy akár a teljes diszkográfiáját, két kattintásba kerül az egész, ezt aztán semmilyen hagyományos rádió nem csinálja utána, az online-ok is csak roppant körülményesen. Ismeretlen műfajok és előadók felfedezésére, új zenék keresésére, és úgy általában a zenei ízlésünk próbálgatására, a horizontunk bővítésére tökéletes a Google-rádió. Sőt arra is jó, hogy az ortodox rádiókban agyonjátszott és úton-útfélen hallott számoknak végre megtudjuk a címét és előadóját, és ne úgy kelljen hivatkozni rájuk, hogy az az izé, amiben az a jó csaj van, meg tüc-tüc.

De megér ez tíz dollárt?

Alapvetően ki a fene hallgat még (zene)rádiót 2013-ban, azon felül, hogy arra ébred, meg a kocsiban megy háttérzajnak? A Pandora és a Spotify példája azt mutatja, hogy igenis van igény a dologra, a rádiózás ugyanúgy nem halt meg, mint a videoklipek nézése, csak az interneten éli a reneszánszát, ahogy klipek is átköltöztek a YouTube-ra az MTV-ről. Ma már mindenkinek van a munkahelyén számítógép és internet, vagy a zsebében mobilnet, amin mehet a személyre szabott zenerádió.

A havidíj persze mindenképpen dilemma, leginkább elvi, hiszen havi 10 dollár (sőt, aki az első hónapban csatlakozik, annak csak 8) azért nem a világ. A Netflix irdatlan mozis kínálatára nem sajnálom az ugyanekkora havidíjat, akkor ugyanerre zenében miért igen? Mert itt van ingyenes alternatíva: munka mellé háttérzenének a Pandora ingyenes verziója ugyanolyan jó, mint a Google All Access. Ha nem csak fél füllel hallgat valamit az ember, akkor persze már előjönnek az All Access előnyei – azokat viszont nagyjából lefedi a saját mp3-gyűjteményünk szintén ingyenes hallgatása. Az All Access nagy dobása, hogy ezt a kétféle zenehallgatást egyszerre szolgálja ki. Engem két hét alatt meggyőzött, havi egy mozijegy árát simán megéri az a kényelem, amit ad. Csak vezetnék be Magyarországon is.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Bankszámla