Máté, Mirella
5 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

A Sony kifordította a laptopot

2013.07.19. 00:44

A Sony Vaio Duo valójában egy kifordított laptop, amelynek újratervezték a kijelzőjét: nem a hagyományos módon nyílik, hanem valósággal kicsúszik a billentyűzetből. Maga a nyitás és zárás igen látványos, de csak az első néhány alkalommal izgalmas, utána elveszti varázsát, inkább a bosszankodás marad a nem rugalmas dőlésszög miatt. A kijelző ugyanis meghatározott szögben áll, nem lehet a kényelmünknek megfelelően dönteni.

Ettől eltekintve laptopként, illetve ultrabookként tökéletes, Intel Core i5-ös processzora magabiztosan birkózik meg feladataival, 1920×1080 pixel felbontású kijelzőjén gyönyörűek a színek, az érintőfunckió is megbízhatóan működik, nem találtunk benne hibát.

Az ultrabook kategóriát két éve találták ki, közös jellemzőik, hogy vékonyak, válaszidejük gyors, ami azt jelenti, hogy hét másodperc alatt fel kell ébredniük mély alvás üzemmódból is, sima alvó üzemmódból még ennél is gyorsabban. Hosszabb akkumulátoridő is jellemző ezekre a laptopokra, minimum öt órás üzemidővel kell rendelkezniük normál használat mellett.

Eddig több száz modellt mutattak be, az elsők még a hagyományos laptopok dizájnját követték, a Windows 8 megjelenésével azonban egyre több lett a hibrid. A Sony Vaio Duo is egy ilyen hibrid, hiszen a laptop funkció mellett tabletként is tudjuk használni.

Óriási előnye azonban a tabletekhez képest, hogy egy teljes számítógép van alatta, vagyis akár a leginkább erőforrásigényes játékokkal is játszhatunk az érintőkijelzőn, vagy ha dolgozni akarunk, akkor is minden megszokott alkalmazásunk és programunk elérhető – saját példát említve azt kell hogy mondjam, nem is olyan kényelmetlen egy nyugágyban képeket szerkeszteni egy tableten.

Vannak persze érthetetlen dolgai is a Vaio Duo ultrabooknak. Touchpadja például szinte használhatatlanul vékony, egy vastagabb ujjakkal rendelkező felhasználónak igencsak nehezére válik fel-le mozgatni a kurzort. A dizájn vagy a billentyűzet kialakítása miatt a touchpad szélessége és funkciói szembemennek a mai trendekkel, amelyek lényege, hogy egér nélkül használjuk a laptopot, hiszen útközben macerás annak hurcolása és nem is kényelmes a vonaton ülve a térdünket simogatni az egérrel. Ezzel a touchpaddel azonban minden kényelmetlenebb, még görgetni sem lehet két ujjal.

A touchpad használhatatlanságát ellensúlyozza a hozzá adott toll, amellyel kényelmesen navigálhatunk az érintőkijelzőn. Igaz, ez leginkább tablet módban kényelmes, de laptopként használva is hozzáad a felhasználói élményhez. Lehet vele görgetni, ablakokat nagyítani és kicsinyíteni, egyszóval mindent, amit amúgy az ujjunkkal csinálnánk, de a toll vékony hegye miatt jóval pontosabban. A tollnak nincs helye a laptopon, nem tudjuk egy titkos rekeszbe tenni utazáskor, így nagyon kell rá vigyázni.

A tollnál maradva, a Sony nagyon büszke a Note Anytime rajzoló és jegyzetelő alkalmazásra, így a teszt alatt kipróbáltuk azt is. Rajzolni ugyan nem tudok, de már nagyon mennék nyaralni, így született a fentebb látható pálmafás kép. A toll használata majdnem olyan, mintha ceruzával rajzolnék, de eleinte gyakran megnyomtam a gombot a tollon, erre olyan funkciókat hozott be a program, amiket nem akartam éppen használni. Amikor megtanultam figyelni erre, akkor már viszonylag simán tudtam rajzolni és írni. A tollat a kijelző felé közelítve megjelenik a a kurzor, így még mielőtt ténylegesen rajzolnánk, a kívánt helyre tudjuk irányítani. Néha gondot jelentett, hogy nem reagál elég gyorsan, tehát színezni lassú és megfontolt mozdulatokkal kell. Az sem tetszett, hogy nem mindig azt az ívet rajzolta be, amit szerettem volna, lásd a pálmafa jobb alsó levelét (pedig többször próbáltam azt az ívet berajzolni).

Akkumulátora nagyon sokáig bírja, egy egész munkanapot és az esti böngészést, videónézegetést is kibírta egyetlen töltéssel, ami több mint tíz órás készenléti időt jelent. Összességében egy nagyon jó laptopot tesztelhettünk, gyors volt és stabil, minden feladatot elvégzett. Az olyan apró funkcióival, mint a rajzolás el is lehetne adni az erre fogékony felhasználóknak. Fájóan zavaró azonban az, hogy nem lehet megválasztani a kijelző dőlési szögét. Ehhez képest pedig igencsak borsos az ára, 480 ezer forintért lehet megvásárolni.