Vencel
13 °C
23 °C

Itt a Nintendo új játékkonzolja

2013.08.29. 10:44

A Nintendo újratervezi a kurrens kézikonzolját, a 3DS-t. Az alapmodell megjelenése idején még a 3d-s kijelzőt tartották a platform legnagyobb vonzerejének, de mostanra a helyzet megváltozott: a 2DS néven futó új modell kijelzője, mint a neve is mutatja, már nem ad háromdimenziós képet.

A konzol kompatibilis az összes, eddig kiadott 3DS és Nintendo DS játékkal. A kijelzők mérete ugyanakkora, mint az eredeti 3DS-en – vagyis kisebbek, mint a 3DS XL képernyői. További változás, hogy a gép nem lesz összecsukható, ami megnehezíti a hordozhatóságot, de valószínűleg kényelmesebb lesz a fogása. A korábbi 3DS-modelleket a gép összecsukásával lehetett készenléti állapotba helyezni; a 2DS-nél ezt a szerepet egy külön gomb tölti be.

A gép legnagyobb vonzereje az alacsony ár lehet: a bevezető ár 129 dollár, ami 40-nel olcsóbb, mint a sima 3DS-é, és 70-nel kevesebb a 3DS XL áránál. A géphez 4 GB-os memóriakártyát is adnak; ez kétszer akkora, mint ami az alapmodellhez jár.

Reggie Fils-Aime, a Nintendo of America elnöke elmondta, hogy a 2DS-t elsősorban a fiatalabb korosztálynak szánják. Ebben lehet ráció: a 3DS kijelzőjét a 3D hatás miatt már korábban sem ajánlották 7 évnél fiatalabb gyerekeknek. A 2DS Európában és az Egyesült Államokban is kapható lesz; arról nincs hír, hogy Japánban is tervezik-e a bevezetését. Az viszont biztos, hogy az USA-ban október 12-én dobják piacra - éppen azon a napon, amikor megjelenik az új Pokémon-játék.

Olcsóbb lesz a Wii U is

Az új platform bemutatásával egy időben a Nintendo azt is bejelentette, hogy csökkentik az asztali konzoljuk, a Wii U árát is. Ezt a lépést már sokan várták, mivel a platform egyelőre igen népszerűtlen, tavaly óta csupán 3,61 milliót adtak el belőle. Figyelembe véve, hogy a Sony és a Microsoft hamarosan piacra dobják a saját konzoljaikat, a Nintendónak legalább az árversenyben tartania kell a lépést. A Wii U árát szeptember 20-tól 50 dollárral csökkentik: a konzol 299 dollárért lesz megvásárolható az Egyesült Államokban.