Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Európa évekig nem kaphat Google Glasst

2013.09.19. 15:54

A Google hétfőn rendezett egy konferenciát Brüsszelben, ahol újságírókkal beszélgettek a cég új eszközéről, a Google Glassről. A vállalat egy egész rendezvénysorozatot tervezett, ahol törvényhozókkal és újságírókkal beszélgethetnek, illetve bemutathatják nekik a Google intelligens szemüvegét. Itt az is elhangzott, hogy akár éveket is csúszhat a Glass európai bevezetése.

A Wall Street Journal szerint a hétfői eseményen a beszélgetések jegyzőkönyvön kívül zajlottak; ez azt jelenti, hogy kötetlen beszélgetések voltak, és az újságírók nem idézhették szó szerint a Google képviselőit. Ennek ellenére a WSJ megírta, hogy a Google szerint évekbe telhet, mire a Glass hivatalosan megjelenik Európában is. Az Euractiv is hasonlókról számolt be: mint írják, a törvényhozók aggódnak a magánszféra védelme és a személyes adatok biztonsága miatt, így több év is eltelhet, mire engedélyezik a Glass forgalmazását.

A késlekedést nemcsak az adatvédelmi aggályok okozzák. A Google szóvivője elmondta, hogy az Explorer program keretében az Egyesült Államokban 12 ezer felhasználónak osztottak szét Google Glasst, hogy teszteljék a készüléket. Európában nem tudnak ilyen programot indítani, és erről részben a nyelvi korlátok tehetnek. A Glass hangfelismerő szoftverét az amerikai angolhoz igazították, így nehezen boldogulna az európai akcentusokkal.

A Google hivatalosan csak annyit árult el, hogy még nem tudják, mikor jelenhet meg a Glass Európában. Egyelőre az amerikai Explorer programra koncentrálnak, hogy elvégezhessék a szükséges felméréseket, mielőtt az eszközt 2014-ben piacra dobják az Egyesült Államokban.