Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Meghalt Jamaucsi Hirosi, a Nintendo-guru

2013.09.19. 13:49

Csütörtök reggel 85 éves korában meghalt Jamaucsi Hirosi, a Nintendo korábbi elnöke. Jamaucsinak köszönhető, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek táján az elektronikus videojátékok felé terelte a korábban játékkártya-gyártással foglalkozó céget, világhírt szerezve neki.

Jamaucsi 1949-ben vette át a Nintendo elnöki posztját a szélütést kapott nagyapjától. A fiatal Jamaucsinak nem volt vezetői tapasztalata – a jogi egyetemet hagyta ott, amikor a Nintendóhoz került –, mégis 53 évig irányította a vállalatot, ami időközben Japán második legnagyobb cégévé vált a Toyota után. Ez annak fényében szép teljesítmény, hogy a Nintendo a nyolcvanas évektől kizárólag videojátékokkal foglalkozott, de Jamaucsi többször is büszkén hangoztatta, hogy soha nem játszott egy játékkal sem. Ennek ellenére jó érzékkel választotta ki a fejlesztői bemutatókon azokat a játékokat, amik később megalapozták a cég hírnevét.

Az alkalmazottai szerint Jamaucsi zsarnoki módon irányította a Nintendót. Azzal a feltétellel vállalta el a cég vezetését, hogy ő lesz az egyetlen a Jamaucsi családból, aki a Nintendónál dolgozik. Miután a nagyapja meghalt, ki is rúgta az unokatestvérét – igaz, évtizedekkel később a vejét tette meg a Nintendo of America vezetőjének. Jamaucsi szókimondó, kíméletlen stílusa ellenére jól vezette a vállalatot, aminek haláláig ő volt a legnagyobb részvényese. Ennek köszönhetően ő volt Japán harmadik leggazdagabb embere.

Amikor az amerikai videojáték-piac összeomlott, Jamaucsi jó érzékkel ismerte fel, hogy a nyugati piacon is tarolhatnának az akkoriban megjelent játékkonzoljukkal, a Famicommal. Az Amerikában NES (Nintendo Entertainment System) néven megjelent konzol volt az, ami később világhírt szerzett a cégnek. A Nintendo azóta a videojáték szinonimájává vált, talán nem véletlenül; a cég igazi matuzsálem a játékiparban, mégis mindig képesek voltak a megújulásra.