Pandora, Gabriella
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

A bitcoin nem igazi pénz

2013.12.16. 10:20

A világ kormányai megpróbálják tisztázni, mit gondolnak a bitcoinról. A kínai kormány például megtiltotta az állami intézményeknek, hogy használják a virtuális pénzt, a thaiföldi kormány pedig egyenesen illegálisnak minősítette a bitcoint.

Most a bitcoin kapott még egy pofont, ezúttal Európából, Skandinávia leggazdagabb államából, Norvégiából. A norvég kormány ugyanis kijelentette, hogy a bitcoin nem igazi pénz.

Hans Christian Holte, az ország adóügyekért felelős igazgatója azt mondta, hogy a bitcoin definíciója nem egyezik a hagyományos értelemben vett pénz definíciójával. A kormányzat emiatt olyan vagyontárgyként tartja számon, amely után adózni kell. Vagyonosodási adót kell fizetni utána, a veszteséget pedig le lehet vonni. Nem is kevés az adó, 25 százalékot vetettek ki rá.

A német kormány hasonló döntést hozott valamivel korábban. A francia kormányzat némileg megengedőbb volt, ők engedik a bankoknak, hogy az ügyfeleik akár bitcoinban utaljanak. Ugyanakkor figyelmeztetést is kiadtak, a pénznem pénzügyi kockázatairól beszélve.

Egy hete az Európai Bankhatóság is kiadott egy ilyen figyelmeztetést. A dokumentum szerint csak az kereskedjen bitcoinnal, aki tisztában van az ilyen virtuális pénzek tulajdonságaival.